Tetszik az Eurócsoport elnökének a görögök javaslata
Hitelesnek tűnik a legutóbbi görög javaslat, de azért még jól át kell nézni - mondta az Eurócsoport holland elnöke.
Hitelesnek tűnik a legutóbbi görög javaslat, de azért még jól át kell nézni - mondta az Eurócsoport holland elnöke.
MTI
A görög krízisben már jóval több forog kockán, mint az eurómilliárdok, amit a görögök feléltek, vagy akár a csőd. Ez lehet az első ország, amellyel elkezdődik az egységes Európa felbomlása, mégpedig a Ciprasz-kormány hatékony közreműködésével, ami mögött számos ponton Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen befolyása gyanítható.
Máriás Leonárd
Péntek reggel 7-re a görög kormány összehívatta a parlament ülését.
hvg.hu
Két évre szól, és összesen 12 milliárd eurós megtakarítást, illetve többletbevételt irányoz elő az a reformcsomag, amelyet az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormány terjesztett elő a külföldi hitelezőknek – írták a csütörtökön megjelent görög lapok.
MTI
Hétfőig zárva maradnak a bankok Görögországban, és érvényben marad a 60 eurós készpénzfelvételi limit a bankautomatáknál - közölte szerda késő este a görög állami televízió a pénzügyminisztériumra hivatkozva.
MTI
Hatalmas összeget visznek magukkal készpénzben az Edelweiss légitársaság pilótái Görögországba, abból fizetnek mindent, mert átutalással nem lehet.
unknown
Másfél hete tartanak zárva a bankfiókok, és még ráhúznak pár napot. Ha vasárnap nem jut dűlőre a görög kormány és az európai vezetők, lehet, hogy bankválság söpör végig az országon, és jön egy új pénznem az euró helyett.
hvg.hu
Nagy bajba kerülhet a görög idegenforgalom: 30 százalékkal visszaestek a görögországi foglalások a vasárnapi népszavazás után.
MTI
Görögország benyújtotta szerdán új segélykérelmét az euróövezet állandó mentőalapjának, az Európai Stabilitási Mechanizmusnak (ESM). Úgy tudni, hogy az előző kérelemmel ellentétben már nem két évre, hanem három évre szóló finanszírozási megállapodást kötne a görög kormány az ESM-mel.
MTI
"Görögország Európa megszorítás-laboratóriuma lett, és a kísérlet kudarcot vallott" – mondta a görög miniszterelnök, aki az elmúlt 5 hónapért maradéktalanul vállaja a felelősséget, de a kialakult helyzetet egy évek óta tartó folyamat eredményének tartja. Beszélt arról is, hogy nem akarja más országok adófizetőire áthárítani a görög államadósság terhét, a népszavazás pedig nem jelenti azt, hogy országa el akarna szakadni az EU-tól.
MTI
„A történelem arról fog emlékezni Önre, amit ezen a héten tesz” – írják. Arra buzdítják, tegyen bátor és nagyvonalú engedményeket Görögország javára, és az egész Európát fogja szolgálni.
MTI
MTI
hvg.hu
A Capital Economics közgazdászai szerint most már itt az ideje "az elkerülhetetlen elfogadásának", és azon dolgozni, hogyan lehetne a legjobban kezelni Görögország távozását az euróövezetből – fogalmaztak a megállapodás nélkül zárult keddi euróövezeti csúcs utáni helyzetértékelésükben. A ház szerint a görög gazdaság olyan ütemben gyengül, hogy már a legfrissebb gazdasági és költségvetési tervek és előrejelzések is elavulttá váltak.
MTI
Az egy hete zárva tartó görög bankok újranyitása fokozatosan történhet meg, az igénybe vehető szolgáltatások fokozatos bővítésével – mondta Dimitrisz Mardasz görög pénzügyminiszter-helyettes kedden a görög közszolgálati televízióban.
MTI
Vasárnap összeül az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács, és az a nap a végső határidő arra, hogy sikerüljön tető alá hozni a megállapodást Görögországgal – közölte az eurózóna tagállami vezetőinek kedd esti csúcstalálkozóját után a tanácskozás elnöke. Donald Tusk világossá tette: ha addig nem sikerült megállapodni, akkor a tárgyalások véget érnek, és a lehető legrosszabb forgatókönyv is elképzelhető.
MTI
A görög olívatermesztők már csak készpénzért hajlandók átadni az árujukat, mert félnek, hogy utalás esetén a bankokban ragad a pénzük – írja a Reuters.
hvg.hu
A görögök euróövezeti tagságába kerülhet a vasárnapi népszavazás, és készíthetik a drachmát – lényegében ezt mondta az Európai Központi Bank kormányzótanácsának lett tagja.
MTI
MTI
hvg.hu
Brüsszelben jogászok dolgoznak azon, milyen jogi lehetőségek vannak a görögök kirúgására az euróövezetből.
hvg.hu
El kell kerülni a grexitet, vagyis azt, hogy Görögország távozzon az euróövezetből – mondta kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
MTI
Vasárnap összeül az Európai Tanács, ott van az utolsó esély arra, hogy létrejöjjön valamilyen megállapodás Görögországgal kapcsolatban. A vasárnapi az utolsó határidő - tette világossá a keddi rendkívüli euróövezeti válságcsúcs után az Európai Bizottság elnöke. Jean-Claude Juncker szerint harcolnak a görögökért, de elismerte, hogy a Grexitre is megvan a forgatókönyv. A görög bankok szerdán is zárva lesznek.
hvg.hu