#Görögország

Áramkimaradások jöhetnek

A görög hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy áramkimaradások jöhetnek a nyári szezon leginkább sűrű részén, ugyanis az állami áramcég, a PPC dolgozói sztrájkba kezdhetnek, mivel szerintük nem kellene privatizálni a vállalatot.




Kolumbia három góllal verte a súlytalan görögöket

Sokan már minden bizonnyal a nap rangadóját, az éjfélkor kezdődő Anglia – Olaszország találkozót várják, a Kolumbia – Görögország meccset látva ezen pedig különösebben nem is csodálkozunk. A harmadik játéknap első mérkőzése ugyanis kevés izgalmat és még kevesebb helyzetet hozott, de Kolumbia azért berámolt egy hármast a görög kapuba.



Lecserélték a görög pénzügyminisztert

Átalakította kormányát, lecserélve pénzügyminiszterét is Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök hétfőn, két héttel azután, hogy pártja, a koalíciót vezető Új Demokrácia súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti (EP-) választásokon.











Bilincsben érkezett két görög képviselő a parlamentbe

Bilincsbe verve vitték a görög parlamentbe az Arany Hajnal két képviselőjét, a mentelmi jogukról szavaznak ugyanis, és ilyenkor felszólalhatnak ők is. Egyébként azzal gyanúsítják őket, hogy illegális fegyvereik voltak és bűnszervezetet működtettek.


A 100 évesek nem magányosak - történelmi kávéházak

Új európai szövetség alakult, amely minden bizonnyal az egyik leghálásabb terepe lesz a konszenzusnak. Néhány héttel ezelőtt Görögországban jegyezték be a Történelmi Kávéházak Szövetségét, a 15 alapító tag között ott a budapesti New York és Centrál kávéház




Görögország tizede lelépett otthonról

Az elmúlt három évben mintegy 1,4 millió görög hagyta ott országát a válság és a kilátástalan élet miatt és keresett munkát Európa különböző szegleteiben. A fiatalok és a képzettek lépnek le nagy arányban, ez pedig nem jó jel a jövőre nézve.