A görögök újratárgyalnák az IMF/EU-megállapodást
A görögök döntő többsége azt szeretné, ha a kormány újratárgyalná a második, 130 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag feltételeit - derül ki egy közvélemény-kutatásból.
A görögök döntő többsége azt szeretné, ha a kormány újratárgyalná a második, 130 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag feltételeit - derül ki egy közvélemény-kutatásból.
MTI
Ausztriának fel kell függesztenie az Európai Unióba Görögországon át érkező menekültek kitoloncolását Magyarországra - állítja a Diakonie osztrák segélyszervezet pénteki közleményében egy alkotmánybírósági ítélet alapján.
MTI
A görögök kevesebb mint egynegyede véli mindössze úgy, hogy a dolgok jó irányba haladnak, kétharmaduk ezzel szemben azt gondolja, hogy az ország rossz úton jár - derült ki egy legfrissebb közvélemény-kutatásból.
MTI
Több területen is elmaradást tapasztalt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Görögországnak nyújtott kedvezményes hitelért cserébe vállalt intézkedésekkel kapcsolatban, közölte a nemzetközi pénzügyi szervezet csütörtökön.
MTI
Rasszistának és embertelennek bélyegezték az egészségügyi hatóságok a görög szélsőjobboldali Arany Hajnal pártot, mert arra szólította fel híveit, hogy csak görögöknek adjanak vért.
MTI
Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban: áprilisban 22,5 százalékra nőtt a márciusi 22 százalékról, és az egy évvel korábbi 16,2 százalékról - derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.
MTI
A megszorítások enyhítéséről folyó tárgyalások elhúzódása miatt lemondott posztjáról hétfőn a görög munkaügyi államtitkár.
MTI
Bizalmat kapott a konzervatívok vezette új görög kormány vasárnap éjjel az athéni parlamentben, miután ismertette programját a privatizáció felgyorsítására és a recesszióba zuhant gazdaság talpra állításához szükséges reformokra vonatkozóan.
MTI
Két év haladékot kér Görögország pénzügyeinek rendbetételére, de elkötelezett a mentőcsomag fejében kitűzött gazdasági célok teljesítése mellett és az eurózóna tagja kíván maradni - jelentette be pénteken Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben.
MTI
Újabb tárgyalást kezdtek a nemzetközi hitelezők küldöttségvezetői csütörtökön Athénban: az új görög kormány arról próbálja őket meggyőzni, hogy enyhítsenek a súlyos adósságválsággal küszködő ország megmentésére összeállított mentőcsomag szigorú feltételein.
MTI
Kezdik visszavinni pénzüket a görögök a hazai bankokba azután, hogy a legutóbbi választáson egyértelműen az európárti politikai erők kerekedtek felül.
MTI
Rendszerint aránytalanul nagy erőt alkalmaznak a görög rendőrök az utcai megmozdulások résztvevőivel szemben, ráadásul mindezt többnyire büntetlenül teszik – állítja kedden közzétett jelentésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.
MTI
Befagyaszthatja kapcsolatait Brüsszellel Törökország, mivel július elsejéig, Ciprus EU-elnökségének kezdetéig nem készült megoldás a "ciprusi kérdésre". Ezzel akár állandósulhat is a sziget megosztottsága.
Zubor Zalán
A nyakig eladósodott Görögország elnöke turistaosztályon utazik Brüsszelbe, az Európai Unió csúcstalálkozójára, hogy példát mutasson a takarékosságra.
MTI
Ismeretlen tettesek merényletet követtek el szerda hajnalban a Microsoft athéni irodája ellen. Kisteherautóval betolattak a cég főbejáratán, és gáz-, illetve benzines palackokkal tüzet okoztak - közölte a rendőrség.
MTI
Lemondott kedden Jeórjiosz Vernikosz, a görög kereskedelmi tengerészeti miniszter helyettese - közölte a görög állami televízió. Két napon belül ő a második kormánytag, aki távozik tisztségéből.
MTI
A görög gazdaság 6,7 százalékkal zsugorodik idén tavalyhoz képest a KEPE vezető görög gazdaságkutató intézet kedden közölt előrejelzése szerint. A cég várakozása jóval borúlátóbb, mint amire Görögország hitelezői számítanak.
MTI
Egy rómaiak által épített, csaknem kétezer éves főútvonal és egy alatta futó, nagyjából ötszáz évvel idősebb görög út maradványait tárták fel az új thesszaloniki metróvonal építésekor.
MTI
Diplomatikus elutasítás fogadta az új görög kormány terveit, melyek a nemzetközi mentőcsomag feltételeinek enyhítésére vonatkoztak. A helyzetet nehezíti, hogy egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett az alakuló kormány pénzügyminisztere. Eközben nemcsak a görög problémákra, hanem az euróövezet perifériájának az együttes válságára kellene valamilyen megoldást találni, amelyhez nélkülözhetetlen lenne, hogy a csütörtöki EU-csúcson végre konkrét bejelentések történjenek. A baj az, hogy áttörés nemigen várható.
Stubnya Bence
Lemondott hétfőn Vasziliosz Rapanosz, az új hárompárti görög kormány pénzügyminisztere, akit pénteken különböző egészségi panaszokkal kórházba vittek - közölte a miniszterelnöki hivatal.
MTI