#Görögország

Balázs: a görögök csendben is elválhatnak az EU-tól

Görögország csöndben is kiléphet az eurózónából - mondta Balázs Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A volt uniós biztos beszélt arról is, hogy sokat lendített a válságkezelésen az Európai Tanács elnökének munkája, szerinte azonban így is lenne min változtatni az uniós intézményrendszeren belül.


Olli Rehn szerint nincs visszaút az euróból

Olli Rehn uniós biztos kedden a CNBC tévécsatornának adott interjúban visszafordíthatatlannak nevezte a közös deviza bevezetését, és hangot adott azon meggyőződésének is, hogy Németország "teljesen elkötelezett" az euró mellett.


Autó helyett biciklire pattannak a görögök a válságban

A gazdasági válság egyre több görögöt ösztönöz arra, hogy - a pénztelenség miatt - az egykor még a szegénység jelének tekintett biciklire pattanjon. Az elmúlt két évben 40 százalékkal csökkent az autók száma Görögország útjain, eközben pedig 200 ezer kerékpárt adtak el csak 2011-ben, negyedével többet, mint az azt megelőző évben.



Tovább romlott a görög gazdaság helyzete

A második negyedévben tovább csökkent az államcsőd ellen küzdő görög gazdaság teljesítménye, a belföldi össztermék (GDP) 6,2 százalékkal esett a múlt év hasonló időszakához képest - közölte hétfőn a görög statisztikai hivatal.



A megszorítások romba döntik a görög munkaerőpiacot

Az egyik vezető görög tévének nyilatkozó munkaerőpiaci szakértő szerint a kormány által a következő két évre tervezett 11,5 milliárd eurós megszorításokkal a hellén gazdaság jövőre további 5 százalékkal zsugorodik majd, az idénre várt 6,7 százalék után. A munkanélküliségi ráta is komoly mértékben emelkedhet: majdnem minden harmadik görög lehet 2013-ban állás nélkül.



Tűz volt a görög Athosz-hegyen is

Tűz söpört végig csütörtökön a görögországi ezeréves kolostori közösség lakhelyén, az Athosz-hegyen, menekülésre kényszerítve több száz turistát és lakost egy faluból.


Újabb csúcsot döntött a görög munkanélküliség

Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban: májusban 23,1 százalékra nőtt az áprilisi 22,6 százalékról, és az egy évvel korábbi 16,8 százalékról - derül ki a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.


A szakszervezetek pofont adhatnak a görög energiaszektornak

Görögországban azzal fenyeget a legerősebb szakszervezet, hogy ha privatizálják az ország legfontosabb erőművének egyes részeit, akkor munkabeszüntetésekkel - országos áramszüneteket okozva - tiltakoznak majd a lépés ellen. A helléneket pénzügyi lélegeztetőgépen tartó nemzetközi szervezetek ugyanakkor arra kérik a görög kormányt, hogy liberalizálja az ország energiapiacát.


Görögországban minden eladó

Görögországban a kormány ismét nekifut az évek óta egy helyben toporgó privatizációnak: kalapács alá kerül például az állami lottótársaság, a szerencsejáték vállalat, a gázszolgáltató, valamint korfui és rodoszi földek is. A görögöknek van miből válogatni: a földek 70 százaléka az állam és az ortodox egyház tulajdona, államiak a közműcégek, az autópályák jelentős része, több bank és kikötő, az államvasutak és a védelmi cégek is. A befektetőknek viszont nem kellenek, a görögöknek pedig nem éri meg az eladás nyomott árakon.




Görögország lecsap az illegális bevándorlókra

A görög rendőrség bejelentése szerint több, mint 1600 illegális bevándorlót toloncolnak ki az ország területéről, miután a hatóságok lerohanták Athén több kerületét is, illegális bevándorlók után kutatva. A szélsőjobboldal erősödése következtében a görög politika is egyre durvábban kezeli a bevándorló-helyzetet, mely a dél-európai állam egyik legkomolyabb társadalmi problémájává lépett elő.


Ha Görögországban nyaral, óvakodjon a rablóktól

Az utóbbi időben mind a görög nagyvárosokban, mind pedig az üdülőhelyeken jelentősen megszaporodtak a külföldi turisták sérelmére elkövetett bűncselekmények - figyelmezteti a dél-európai országba készülő magyarokat a Külügyminisztérium konzuli szolgálata.


Elégedett Görögországgal az IMF-EU-EKB hármas

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői vasárnap befejezték athéni tárgyalásaikat, és abban a meggyőződésben távoztak, hogy "a görög kormányzat elkötelezetten és eltökélten tevékenykedik a következő hónapban" - olvasható a három intézmény vasárnap kiadott közös közleményében.