Az egyik legnagyobb tabu ma: ha a férfiaknak fáj
A férfigyász egyik alapvető jellemzője, hogy az érintett környezete, tágabb értelemben maga a társadalom is nehezen ismeri fel, gyakran akaratlanul is átnéz rajta.
A férfigyász egyik alapvető jellemzője, hogy az érintett környezete, tágabb értelemben maga a társadalom is nehezen ismeri fel, gyakran akaratlanul is átnéz rajta.
Pulzus
Az amerikai kutató maga is éppen szakításon esett át.
Pulzus
„Nem a válás a legnagyobb baj, hanem az új család” – mondja a 11 éves Bendegúz, akinek vallomását Singer Magdolna gyászterapeuta Ki vigasztalja meg a gyerekeket? Válás és gyász a családban című könyvéből válogattuk. Rajta kívül csaknem 30 gyerek és volt gyerek mondja el történetét a könyvben.
Pulzus
A gyászoló Sisit és a 19. századi gyászolási szokásokat bemutató időszaki kiállítás nyílik a bécsi Hofburgban pénteken. A tárlaton a kor hagyományait mutatják be Sisi osztrák császárné és magyar királynén keresztül.
MTI
Elhunyt Herbst János, a Fidesz volt parlamenti képviselője – írja a Magyar Nemzet.
hvg.hu
Sokan talán nem is gondolnák, de akik átélték, tudják: ha felmondanak nekünk a munkahelyünkön, ugyanúgy gyászfolyamaton kell végigmennünk, mintha kapcsolati veszteség ért volna bennünket. Így válunk alkalmassá arra, hogy optimistán új munkahelyet keressünk, és ott újjászületve kiteljesítsük önmagunkat. A cikk eredetileg a HVG Extra Pszichológia 2015/4-es kiadványban jelent meg.
Repka Ágnes
Az egész angol futballkultúrát megrendítette a magyar kapus halálhíre. Összegyűjtöttünk néhány megható bejegyzést Fülöp egykori csapattársaitól, és klubjaitól.
hvg.hu
Gyarmati István 71 éves volt. Ötvenéves pályafutása során kísérte többek között Ruttkai Évát, Darvas Ivánt, Gregor Józsefet, Bessenyei Ferencet, Szécsi Pált, Kazal Lászlót, Csákányi Lászlót, Sárosi Katit, Kabos Lászlót, Mensáros Lászlót és Simándy Józsefet.
MTI
Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó 72 évesen halt meg. Szeptemberben derült ki, hogy rákos.
MTI
„A gyerekek máshogy gyászolnak, mint a felnőttek. El kell ismerni az ő gyászukat is – ez ugyanis sokszor nem történik meg” – mondja Singer Magdolna. A gyászterapeutával — akinek pénteken jelenik meg Ki vigasztalja meg a gyerekeket? Válás és gyász a családban című, tabudöntő könyve – a gyermeki gyász jellemzőiről és a segítés módjairól beszélgettünk.
Pulzus
Egy idős nőhöz már hiába hívtak mentőt a Nógrád megyei településen. Egy idős férfit és egy középkorú nőt kórházba vittek a családi házból.
MTI
A Kossuth-nagydíjas író, műfordító, irodalom- és filmtörténész, a Budapest Filmstúdió volt vezetője, az egykori milleniumi kormánybiztos 91 éves korában, csütörtökön hunyt el.
MTI
Bíbó István fia a börtönévek idején ismerkedett meg a kedden elhunyt köztársasági elnökkel, akit édesapjával együtt ítéltek életfogytiglanra. Azt mondta róla: Göncz Árpád jelentőségét megpróbálták ugyan kétségbe vonni, amikor "megkezdődött a párbeszéd-képtelenség felé való menetelés", azonban ez "igazából nem sikerülhetett". Nagyon üdítőnek tartja Göncz látásmódját, mert szerinte "ma a humorérzék is nagyon hiányzik a politikai életből".
MTI
Nagy formátumú politikust, elveihez hű embert, a magyarországi demokratikus átalakulás egyik vezéralakját tiszteli a külföldi sajtó a kedden elhunyt Göncz Árpádban.
hvg.hu
Anróthy (Kovách) Krisztina 1948-ban, gyalog menekült Ausztriába, később Párizsban telepedett le. 48 regény szerzője volt, 84 éves korában érte a halál.
MTI
Hétfő este rosszul lett, kedd hajnalban meghalt Lugosi László, a Beatrice balkezes gitárosa. Rákos volt: speciális kemoterápiát is kipróbált, de nem javított az állapotán. A 64 éves zenészt felesége, négy gyermeke és zenésztársai gyászolják.
hvg.hu
A 45 éves futó a nagykanizsai verseny reggelén - a szabályoknak megfelelően - írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, majd később sem kért orvosi ellátást és panasza sem volt.
MTI
Az osztrák állampolgárságú Benedek Zoltán a Manaszlu megmászása után, ereszkedés közben halt meg csütörtökön. Az 51 éves mászó halálának okáról egyelőre nem tudni.
hvg.hu
Johnny Strange 17 évesen lett híres az Egyesült Államokban azáltal, hogy addigra megmászta a világ hét legmagasabb hegyét. A most 23 éves híresség szárnyas repülőruhában ugrott a mélybe a svájci Alpokban, de útközben elvesztette a stabilitását és a földnek csapódott. Kedden ejtőernyős ugrás közben halt meg a 39 éves Erik Lars Roner, az MTV Nitro Circus csapatának tagja.
MTI
MTI
hvg.hu
Erik Lars Roner, az MTV Nitro Circus című sorozatából ismert extrémsportoló 39 éves volt, két gyermek apja. Egy jótékonysági golfbajnokságon ugrott ejtőernyővel hétfőn, majd fának csapódott és meghalt.
MTI
MTI
hvg.hu