Darnyi Tamás tavasszal újra apa lesz
Párjával, Pál Ritával már várják második közös kisfiukat.
Párjával, Pál Ritával már várják második közös kisfiukat.
hvg.hu
A brit lap idézi az ENSZ Népesedési Alapjának kelet-európai régiós igazgatóját, aki szerint a kormányok hajlamosak arra, hogy csakis az lebegjen a szemük előtt: ösztökélni kell a gyerekvállalást. Ám ez véleménye szerint nem elégséges.
hvg360
A Bostoni Gyermekkórházban egy olyan robotot fejlesztettek, amellyel úgy lehet endoszkópos műtétet elvégezni, hogy közben nagy mozgástere marad a sebészeknek. Gyerekek és felnőttek operálása közben is hasznos lehet.
hvg.hu
Tisztán keresztény Nyugatra van szükség, mondta az olasz miniszterelnök a budapesti találkozón, miközben az aktuális olasz államháztartási törvény külön kitér a bevándorlás kedvező gazdasági hatásaira, írja az osztrák lap.
hvg360
Hiába a bőkezű magyar családtámogatás, az Európai Unióban Franciaország áll az élen termékenységben.
hvg360
Techno Mechanicus érkezését nem verték nagy dobra.
hvg.hu
„Semmihez sem fogható érzés" – írta a sztárpár közösségi oldalán, ahol bejelentették a hírt.
hvg.hu
Szakács Hajnalkával közös gyermekük pár nappal a kiírt dátum előtt érkezett meg, Vilmának hívják.
hvg.hu
Nagyon úgy tűnik, nem érdemes hagyni, hogy a kisgyerekek sok időt töltsenek a képernyők előtt, még ha napjainkban ez már nem is teljesen elkerülhető – egy új japán tanulmány szerint azonban nem mindegy, mennyi az annyi.
hvg.hu
Az ügyészség gondatlansággal vádolja, mivel a gyerek életveszélyes sérüléseket szenvedett.
hvg.hu
A képviselő élete legmegtisztelőbb levelének tartja az üzenetet, amiben ellenzékezni is sikerült egyet.
hvg.hu
A gyerekek okostelefon-függőségével magyarázza a kínai kiberhatóság legújabb javaslatát, melyben drasztikusan csökkentenék a fiatalok napi mobilhasználatát. Nyugati elemzők szerint a háttérben más szándék is felsejlik.
hvg.hu
Egy nő megrendezte saját elrablását az Egyesült Államokban, akár egy év börtönbüntetésre és 6000 dolláros bírságra is számíthat, ha bűnösnek találják.
hvg.hu
Öt gyerek sérült meg fél nap alatt autóbalesetekben.
hvg.hu
Texasban 38 fokos hőség volt aznap.
hvg.hu
A rezsicsökkentés után egy évvel a kormány a másik nagy politikai termékét, a csokot bontja vissza. A megszorítás irányaiban van ráció, de a jövő évtől számtalan család kerül nehéz helyzetbe.
A rendőrök vizsgálják a körülményeket.
hvg.hu
A fiú beesett, majd beszorult a villamos alá.
hvg.hu
Már látható, hogy a családpolitikai „vívmányok” korántsem örök életűek. A költségvetés állapota annyira súlyos, annyira kell a pénz, hogy a gyerekek és a családok támogatásán is spórol a kormány. És ezt nem is az EU kéri.
Dobszay János
Kovács Gábor
Az amerikai elnök kedves próbált lenni a gyerekkel, de a gesztusa elég furcsára sikerült.
hvg.hu