Sosem született annyira kevés gyerek Magyarországon, mint júniusban
Újabb negatív rekord született a magyarországi kórházakban. Mivel a halálozások csak lassan csökkennek, töretlenül fogy az ország népessége.
Újabb negatív rekord született a magyarországi kórházakban. Mivel a halálozások csak lassan csökkennek, töretlenül fogy az ország népessége.
A jászberényi Yakuzák Se egyesület elnöke vállalta a felelősséget és lemondott posztjáról, miután a szolnoki kalandparkban brutális erővel rúgta ki egy kisfiú lábát.
hvg.hu
Sok szülő mostanában próbálja véglegesíteni a család nyári programjait, és szembesül ennek lelki terheivel. Miként lehet megfelelni a több szintű elvárásoknak? Nyáron is szükség van keretekre, napi rutinra, vagy ilyenkor nyugodtan a lovak közé lehet dobni a gyeplőt? Hagyhatja-e parttalanul telefonozni a gyereket? És mi az, amit még egy szerény anyagi körülmények között élő családnak is biztosítani kell a gyerekének a pszichés jólléthez?
Pulzus
A belügyminiszter szerint tragédiával is végződhetett volna a rossz vicc.
A fideszes társadalompolitikának nem csupán szerencsétlen mellékterméke, hanem kifejezett célja az egyenlőtlenségek növelése, a gyerekek kiszolgáltatottsága – írja posztgyereknapi cikkében szerzőnk.
unknown
A belga tengerparti város, De Panne adott otthont az európai sirályhang-imitáló versenynek, amelyet felnőtt, gyerek és csoportos kategóriában is megtartottak. A megmérettetés sztárja egyértelműen korosztályának győztese, a 9 éves Cooper lett.
hvg.hu
Egy plasztikkártyával sikerült megoldani a kínos helyzetet.
hvg.hu
Kíváncsiak voltunk, hogy miben más, mivel tud többet/kevesebbet egy normál tévénél a Kivi vadonatúj gyerektévéje – jövünk a gyakorlati tapasztalatokkal.
Hogyan készítsük fel gyermekeinket az életre - mind anyagilag, mind pénzügyi tudatosság szintjén? Ehhez adtunk tippeket pénzügyi podcastunkban.
hvg.hu
Katalin hercegné diagnózisa azért is hatott felkavarónak, mert sok család szembesül hasonló helyzettel: a szülőnek nemcsak a betegségével kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy ezt hogyan mondja el a gyerekeinek.
hvg.hu
Borbély Alexandra 2022 novemberében lett édesanya, idén januárban szeretett volna visszatérni munkahelyére, a Katona József Színházba. Végül úgy döntött, inkább tovább marad otthon a gyerekeivel.
hvg.hu
A színész szerint az az igazán „tökös férfi”, aki részt vállal a gyerekek körüli mindennapi teendőkben.
hvg.hu
Francia orvosoknak egy új gyógyszer klinikai kipróbálása során sikerült teljesen eltüntetniük egy 13 éves fiú agyából az agytörzsi daganatot. Mivel a tumor nem operálható helyen van, így a gyermeknek a diagnóziskor már csak 9–12 hónapja lett volna hátra.
hvg.hu
Az MTVA jó szokása, hogy kijelenti, az az év szava, ami a kormány kommunikációjának alapját képezi. Tavaly például a béke volt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A retina alapos vizsgálatával nemcsak azt lehet megmondani, ha valaki autizmusban szenved, hanem azt is, hogy milyen súlyosak a tünetei. Erre képeztek most ki egy mesterséges intelligenciát.
hvg.hu
Ünnepi minisorozatunkban kollégáink más oldalukról mutatkoznak meg, mint ahogy megismerhették őket. Ezúttal nem hírcikkek, interjúk, elemzések következnek, helyettük vers, novella, útleírás vagy regényrészlet. Karácsonykor, legalább egy keveset, mi is kiszakadunk a közéletből, tartsanak velünk.
Mit jelent, hogy az „elvárásainkkal" kell foglalkoznunk karácsony előtt? Hogyan lehet öröm, és nem teher az ajándékozás? Mire figyeljenek a szülők, hogy a gyereknek tökéletes legyen az ünnep – és miért kell ehhez magukra is vigyázniuk? Most van-e itt az idő konfliktusokat rendezni? Ezekről beszélgettünk wellbeing podcastunk karácsonyi, évadzáró epizódjában.
hvg.hu
40 centin múlt a baleset a rendőrök szerint.
hvg.hu
Vázoljuk, hogy milyen eredménnyel zárult az ADAC 2023 őszi nagy gyerekülés összehasonlító tesztje.
hvg.hu
Három lányuk és három fiuk van feleségével, Tana Ramsay-vel, aki 49 évesen hozta világra a most született Jesse James-t.
hvg.hu