#Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány sem őrizetbe, sem előzetesbe nem kerül?

Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát hétfő este függesztette fel az Országgyűlés. A döntés szerdán délután jelent meg a Magyar Közlönyben. Az ELTE tanszékvezetője szerint vele szemben az ügyészség feltehetően nem kezdeményez kényszerintézkedést.





Index: Gyurcsány "érdekében" szavazott hétfő este Szili

Gyurcsány Ferenc érdeke is az, hogy független bíróság tisztázza őt a Sukoró-ügyben – egyebek mellett ezzel indokolta Szili Katalin volt MSZP-s képviselő az Indexnek azt, miért szavazta meg hétfőn ő is Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését.


Kis János: "a Gyurcsány-elleni eljárás a Timosenko-ügyre emlékeztet"

Kis János filozófus szerint volt miniszterelnököt demokratikus jogállamban ritkán helyeznek vád alá. Lövétei István alkotmányjogász szerint a magyar parlamenti képviselőket, így Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt is ugyanúgy felelősségre lehet vonni polgári és büntetőeljárási ügyekben, mint bármelyik más állampolgárt. Kis és Lövétei a Népszabadságnak nyilatkozott.






Orbán bejelent, Gyurcsány sorsa is eldőlhet ma

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik ma a parlament őszi ülésszaka; a miniszterelnök "az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akciótervet" jelent be. Az Országgyűlés dönt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését az ügyészség kezdeményezte, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében, hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathassa ki a szocialista politikust.



Aktívan bojkottálnák Gyurcsányék a választójogi reformot

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform szerint ha a Fidesz nem garantálja, hogy az ellenzékkel közösen alkotja meg az új választójogi törvényt, akkor a parlamentben "aktív bojkott" alá kell venni annak vitáját. Javaslatuk szerint ez azt jelentené, hogy az MSZP álláspontját kizárólag egy vezérszónok ismerteti, más nem szólalna fel a szocialista képviselők közül. Mesterházy Attila pártelnök azt mondta: a Fidesz magatartásától teszik függővé, részt vesznek-e a választójogi egyeztetéseken. A Demokratikus Koalíció két parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását is kezdeményezi.


Charta: ne függesszék fel Gyurcsány mentelmi jogát!

A Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére létrejött Magyar Demokratikus Charta arra szólítja fel az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését. Gyurcsány Ferenc épp az ellenkezőjét kéri.


"Ennél ócskábbat még nem hallottam" - Lendvai a Gyurcsány elleni vádról

Bár Gyurcsány Ferenc maga is kérte, az MSZP-frakció nem támogatja a volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lendvai Ildikó. Az Országgyűlés hétfőn szavaz az előterjesztésről. A szocialista képviselő beszélt arról is, hogy a párt újfajta kommunikációs stílussal vág neki az őszi parlamenti ciklusnak, de ezt új tartalommal is meg kell tölteni.


Gyurcsány: kösse fel a gatyáját Polt Péter!

Gyurcsány Ferenc szerint semmi sem támasztja alá az ügyészség álláspontját, hogy a sukorói kaszinóberuházás ügyében az értékesítés módjának meghatározásával túllépte hatáskörét. A volt miniszterelnök állítja: nem határozott a telekcseréről.


Sukoró-ügy: Gyurcsány túllépte a hatáskörét

Gyurcsány Ferenc a Sukoró-ügyben az ügyészség szerint azzal lépte túl hatáskörét, hogy meghatározta – cserében – a telek értékesítésének módját – derül ki a mentelmi bizottságnak a parlament honlapjára felkerült, a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztését javasoló határozati javaslatából, amely idézi a legfőbb ügyészi indítványt.


Gyurcsány Orbánról: "tesze-tosza miniszterelnökünk van"

Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor kedden bejelentett negyedik csomagját értékeli. Szerinte az igazi baj az, hogy ezekkel a döntésekkel Orbán nem került közelebb az igazi probléma, a jövő évi 800 milliárdos lyuk befoltozásához.