Teherautó ütött el két nőt a XIII. kerületben, egyikük meghalt
Az egyik nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
Az egyik nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.
A kereszteződésnél lévő egyik kamera felvette az ütközést. A férfi súlyosan megsérült, vizsgálják, ki hibázott.
Országszerte egyre több településen helyeznek ki zászlótartókat a gyalogos-átkelőhelyek közelében.
Nem sokkal 13 óra előtt történt a baleset. A kerékpáros sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
Kórházba került az a bíró, akit egy versenyző elütött az apeldoorni pályakerékpáros világbajnokság pénteki versenynapján.
Közúti közlekedési baleset történt 2018. február 22-én 19 óra 36 perckor Érden, a Balatoni úton.
Szimulált valóság néven figyelemfelhívó akciót szervezett a rendőrség, melyben többek közt a művérnek is fontos szerepe volt.
A Tysont alakító Kiss József február 2-án hunyt el. Súlyos sérüléseibe a kórházban halt bele.
A 66 éves férfi segítségnyújtás nélkül elhajtott, miután elütött egy havat lapátoló asszonyt, majd nekiesett a rendőröknek, amikor kórházba akarták vinni. A kórházban is agresszívan viselkedett.
Egy férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
A sofőr a megengedettnél gyorsabban hajtott a baleset idején, a tízéves fiú pedig szabálytalanul lépett le az úttestre, nem nézett előtte körül.
Egy nyolchónapos csecsemő meghalt, és legkevesebb 15 ember megsérült, amikor járókelők közé hajtott egy autós a brazil város híres strandján. Egyes hírek szerint a férfi epilepsziában szenved és valószínűleg rohamot kapott, ezért vesztette el az irányítást a jármű fölött.
Szerda reggel kezdték tárgyalni a zuglói kokainos gázoló ügyét. T. Klára Petra 2016 novemberében halálra gázolt egy 85 éves férfit.
Egy vágányon jár egyelőre a HÉV a gödöllői vonalon, emiatt nem tudják tartani a menetrendet.
Az áldozat épp az éjszakai műszakra igyekezett.
Csak egy vágányon járnak most a vonatok Pestszentlőrinc és Vecsés között.