#gázár

Hosszú kényszerszünet után éledezik a műtrágyagyártás, de úgy tűnik, már késő

Az extrém energiaárak miatt nyáron sorra álltak le a kontinens gyárai, az eltűnt műtrágyát jellemzően amerikai importból igyekeztek pótolni az európai gazdaságok. A kiesett mennyiséget azonban valójában semmi sem pótolhatja, ha nem folyamatos a gyártás, akkor nem lesz elég anyag a tavaszi vetéskor. A hazai Nitrogénművek három hónapig állt, most készül újraindulni, de már önmagában ez is vagyonokba kerül, a kockázatok pedig nem lettek kisebbek. A műtrágyabalansz megbillenése pedig még súlyosabb éhínségeket hozhat Afrikában – Európában meg azt, hogy kevesebb lesz a kenyér és a sör.




Észbe kapott az Energiahivatal távhőügyben

Az méregdrága augusztusi gázárhoz szabott költségszámításon segít a hivatal azzal, hogy az október végét jelölte ki referenciaidőszaknak. A szakadó gázárnak köszönhetően olcsóbb lehet a távfűtők működése jövőre.

hvg.hu





Itt vannak az EU új javaslatai a gázárak letörésére

Dinamikus ársapkát vezetnének be a TTF, tehát a holland gáztőzsde alapján értékelt gáz árára, ez az orosz gázt is érinti – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, sajtótájékoztatóján. 2023 tavaszától pedig új indexállást dolgoznának ki a cseppfolyós LNG gázra, az általában tankerekkel Európába importált cseppfolyós gáz árára, ami egyre meghatározóbb az európai piacon.

EUrologus