Arcon fújt gyerekek, mosolygó rendőrök – összeszedték a Karmelita-tüntetés legdurvább pillanatait
Olyanokat is őrizetbe vettek a rendőrök, akikről utólag derült csak ki, hogy nem csináltak semmi törvénybe ütközőt.
Olyanokat is őrizetbe vettek a rendőrök, akikről utólag derült csak ki, hogy nem csináltak semmi törvénybe ütközőt.
Beckerék nemrég költöztek új házba három gyerekükkel Halásztelken. Szép házban laknak, szép kerttel, de a házzal és az építkezéssel sok dolog nincs rendben.
Már reggel 6 körül sorok állnak a Hős utcai dílerek előtt a varázsdohányért, egy vásároló szerint amikor ő ment, hatvanan álltak sorba anyagért.
D. Tóth András 14 évvel ezelőtt kezdett dolgozni a csatornánál, legutóbb a Fókuszt vezette. Most másfelé indul.
Magdi néni évek óta szeretne egy kisebb, komfortosabb lakásba kerülni. Egy elromlott tartály miatt ráadásul hónapokig a közös WC-t sem tudta emberhez méltó körülmények között használni.
Elhanyagoltak a három és fél éve átadott 4-es metróvonal megállói. A projekt 452 milliárd forintba került, ám ez nem volt elég arra, hogy megtervezzék a takarítási feladatokat is.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az RTL Klub Házon Kívül című műsorában vizsgálatot ígért a sérült emberek fizetéscsökkentése ügyében, de eredmény azóta sincs vagy nem mondják meg.
Átadták az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről elnevezett Hégető Honorka-díjakat csütörtökön Törökbálinton.
Szerdán visszatér nyári szünetéről a Házon kívül, az RTL Klub politikai-közéleti magazinja. Az első adásban a nézők riportot láthatnak Felcsútról, arról a településről, ahol Mészáros Lőrinc a polgármester.
A helyiek kis híján nekiestek az Ukrajnából érkező szavazóknak.
Az RTL Klub Házon kívül című műsorában 24 órán át követték egy férjét és fiát otthon ápoló nő napját, hogy megmutassák, mire jár az 53 ezer forint.
Hamarosan szabadulhat a 24 éve börtönben ülő Bene László, akit skálás gyilkosként emlegetnek. Az RTL Házon kívül című műsora ennek apropóján forgatott Benéről, a műsorban az elítélt is megszólalt.
Egy üzletember ajánlott állást P. Horváth Tamásnak, akit zavaros indokkal rúgtak ki az állásából azután, hogy felszólalt egy pécsi tüntetésen, amelynek résztvevői a városvezetést kritizálták.
A Telekom és a Digi előfizetői közül is többen tapasztalták szerda este, hogy éppen akkor maradt ki az adás az RTL-en, amikor a Házon kívül Andy Vajnával foglalkozó riportja ment. A többi csatorna eközben zavartalanul működött.
Blahó Miklós az írott sajtó kategóriában, Kálmán Olga televíziós riporteri, szerkesztői és műsorvezetői tevékenységéért, az alkotóközösségek közül pedig a Házon kívül szerkesztősége vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap Budapesten.
A szabadság ideje alatt beállított automatikus válasznak megvannak a speciális szabályai - hívja fel a figyelmet a Daily Mail.