szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A helyiek kis híján nekiestek az Ukrajnából érkező szavazóknak.

Feszült volt vasárnap a hangulat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kispaládon, miután sorra jelentek meg a szavazáson olyan ukrán-magyar kettős állampolgárok, akiket sosem láttak a faluban az ott élők - számolt be a Házon kívül.

Az RTL szerint több száz Ukrajnában élő magyart jelentettek be az ottaniak házaiba, hogy szavazhassanak. 2010 óta megduplázódott Kispalád választókorú lakóinak száma, volt olyan helyi asszony, akihez úgy jelentettek be ukrán-magyar kettős állampolgárokat, hogy nem is tudott róla. Másfél éve sokukat kijelentették a településről, de még mindig kb. 200-an vannak, a névjegyzékben, akik nem élnek életvitelszerűen a faluban.

Büntetőügy is indult már a bejelentkezések miatt. A csak papíron ottlakó ukránok miatt költségvetési támogatást is kap a település és ez kimeríti a költségvetési csalást egy ellenzéki politikus, Szabados József szerint.

Kispaládon a korábbi polgármester fia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a választáson.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Szabolcsi ukránok: Nyomoznak a kamu lakcímek miatt

A Szabolcs megyei Kispalád lélekszáma hét év alatt a korábbi két és félszeresére nőtt. A környéken a hírek szerint már a négy évvel ezelőtti választások előtt is sokan jelentettek be a lakcímükre ukrán-magyar állampolgárokat, akik így szavazati jogot kaptak, illetve jogosultak lettek állami és szociális juttatásokra.

Kivégezzük a Földet: megjött a pontos adat az amazonasi erdőirtás mértékéről

Kivégezzük a Földet: megjött a pontos adat az amazonasi erdőirtás mértékéről

Goán lesz a Drakulics elvtárs nemzetközi premierje

Goán lesz a Drakulics elvtárs nemzetközi premierje

15 gyerek már kipróbálhatta a menő magyar technológiát, amely valós időben fordítja a jelnyelvet

15 gyerek már kipróbálhatta a menő magyar technológiát, amely valós időben fordítja a jelnyelvet

Kormányinfó – parlamenti kuss, Mátrai Erőmű és egyéb ügyek

Kormányinfó – parlamenti kuss, Mátrai Erőmű és egyéb ügyek

Jobbikos laptól igazolt főszerkesztőt a momentumos polgármester

Jobbikos laptól igazolt főszerkesztőt a momentumos polgármester

Maró gúnnyal kritizálta az egyházat, végül ellopták a csontjait

Maró gúnnyal kritizálta az egyházat, végül ellopták a csontjait