#háború


A béke világnapja: tavaly is megfeledkeztünk az üzenetről

Minden év első napján a Béke Világnapját ünnepeljük. Ez a nap VI. Pál pápa kezdeményezésére, 1968 óta figyelmeztet bennünket arra, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk békében élni önmagunkkal, és minden emberrel a világon. Néhány pillanat 2014-ből, ami erre az üzenetre emlékeztet.



Iszlám Állam-harcosokat ölt meg az iraki hadsereg

Megsemmisítettek az iraki biztonsági erők egy fegyverraktárt az Irak középső részén fekvő Dijála tartományban, és az akció során megölték az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita terrorszervezet legkevesebb 18 fegyveresét - közölte szombaton a Shafaq News nevű angol nyelvű iraki hírportál.



Az ukránok rakétákkal küldik Donyecket

Az ukrán fegyveres erők több rakétacsapást mértek szombaton a kelet-ukrajnai Donyeckre. Néhány halottról és sok sebesültről számolnak be a híradások. Pedig nem sokkal korábban fegyverszünetről állapodtak meg a felek.


Most sikeres volt az ukrán erők ellentámadása

A "terrorellenes" erők visszaverték a kelet-ukrajnai szakadároknak a donyecki repülőtér elleni rohamát szombaton, az ukrán fegyveres erők nem szenvedtek el veszteségeket - közölte vasárnap honlapján a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO).


Ferenc pápa: itt a sírás ideje

Érdekek, geopolitikai tervek, pénz- és hataloméhség, valamint a fegyverkereskedelem a felelős a háborúk okozta pusztításért - hangoztatta Ferenc pápa a Fogliano Redipuglia katonai temetőjében mondott homíliájában, amelyben az első világháború és a mai világ konfliktusainak borzalmairól beszélt.


Lengyelország fegyvereket ajánlott fel Ukrajnának

Ha Ukrajna rendel, ők készek szállítani – közölte a lengyel nemzetvédelmi miniszter. Petro Porosenko ukrán elnök korábban azt mondta, sikerült több NATO-tagállammal megállapodniuk arról, hogy fegyvereket szállítanak Ukrajnának


TGM és Gáza

Tamás Gáspár Miklós hetekkel ezelőtti publicisztikája még mindig reakciókat vált ki.


Orbán olyat venne el Simicskától, amit még a hőskorszakban kapott

Évtizedes szálakat szakított szét Orbán Viktor, amikor nekiment legrégebbi szövetségesének, Simicska Lajosnak. Értesüléseink szerint a milliárdos vállalkozót elsősorban az zavarja, hogy vissza kellene vonulnia abból a pozícióból, amit még 1993-ban foglalt el, és fel kell adnia azt az építkezést, amit két évtizede folytat. A miniszterelnök – akit szövetségesei is győzködnek, hogy szorítsa vissza egykori kollégiumi szobatársát – úgy látja, Simicska túl nagyra nőtt, és „árnyékot vet” a többi „nemzeti tőkésre”, akiknek viszont az új gazdaságpolitikában főszerepet szán. Fideszes és kormányzati forrásokkal beszélgettünk a kormányalakítás óta folyó háborúról.


Erkölcsösség a puszta számok alapján?

A két oldalon bekövetkezett polgári veszteségek aránytalanságának fényében könnyű együtt érezni a Gázai övezetben élő civil lakossággal. Senki sem akarja látni, hogy ártatlan civilek nincsenek biztonságban. Ez Izrael álláspontja is, és ebben a tekintetben a nemzetközi egyetértés majdnem teljes. Ebből a nemzetközi egyetértésből egyetlen hang emelkedik ki, mégpedig a Hamászé.


Ferenc pápa: elég volt a háborúkból

Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékezve Ferenc pápa a most dúló konfliktusok leállítását sürgette a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.


Vége a tűzszünetnek Gázában, kiújultak a harcok

Az egyoldalúan kihirdetett 24 órás tűzszünet lejárta után az izraeli hadsereg ismét lőtte Gázát a tengerről és a levegőből. A rádió értesülése szerint vasárnap összeül az izraeli biztonsági kabinet, hogy a gázai harcokról tanácskozzon.




Gáza miatt összeültek a külügyminiszterek

Külügyminiszteri tanácskozás kezdődött szombaton Párizsban a gázai konfliktusról. A megbeszéléseken Laurent Fabius francia, John Kerry amerikai, Frank-Walter Steinmeier német, Philip Hammond brit külügyminiszter, valamint Olaszország, Katar, Törökország képviselői, továbbá Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője vesznek részt.



"A hatalmon lévő vezetőket kell változásra késztetni"

Izraelben minden 18. életévét betöltött fiúnak és lánynak katonai szolgálatot kell teljesítenie, a hazájukat védő, katonáskodó fiatalokat nagy megbecsülés övezi. Ugyanakkor esetleges nyomasztó élményeikről, a hadseregben tapasztalható, palesztínokkal szembeni túlkapásokról nem szokás beszélni. Ezt a csendet kívánja megtörni egy tíz éve alakult civil szervezet, amely amellett, hogy iskolákban végez felvilágosító munkát és izraeli katonákkal készít interjúkat, túrákat is szervez a zsidó telepesek által megszállt területekre, hogy megmutassa a teljes valóságot. Hebroni riportunkat beárnyékolja, hogy Izraelben újra a fegyvereké a szó: azt követően, hogy júniusban a Gáza-övezetben újrakezdődtek a rakétatámadások, tegnap egy izraeli harci repülő megölt több, mint 20 civilt, mire a Hamasz elkezdte bombázni Tel Avivot.