Hackerek bénították meg a Le Soir oldalát
Hackertámadás érte vasárnap este a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap weboldalát – jelentette be Didier Hamann lapigazgató. Még nem tudták megállapítani, kik követték el a támadást.
Hackertámadás érte vasárnap este a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap weboldalát – jelentette be Didier Hamann lapigazgató. Még nem tudták megállapítani, kik követték el a támadást.
MTI
A Bács-Kiskun megyei Zsana község honlapját feltörték, és egy dzsihádista katona képét posztolták rá. Valószínűleg az Iszlám Állam hackelte meg az oldalt.
hvg.hu
Hackertámadás érte hétfőn a krakkói Szalézi Önkéntes Misszióközpont honlapját, a lengyel sajtó szerint ez az első olyan lengyelországi számítógépes támadás, amely az Iszlám Államra hivatkozik.
MTI
Korábban csak “látványhackelések” történtek, de az Anonymous hackercsoport most valóban szeretné kivenni az Iszlám Állam kezéből a terrorista szervezkedés egyik fontos eszközét: az internetet.
hvg.hu
Nagy erőfeszítéseket tesznek hétfőn az amúgy is nehéz időket élő Malaysia Airlines szakemberei a maláj légitársaság honlapjának helyreállítására, miután megtámadta azt egy hackercsapat, amely az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet támogatójának mondja magát.
MTI
Hackertámadás érte a spanyolországi Navarra tartomány több önkormányzatának valamint cégeknek a weboldalait. Az érintett informatikai hálózatok levelezőrendszerében a dzsihadista Iszlám Államot védő, arab és francia nyelvű üzenet jelent meg – közölték a helyi hatóságok.
MTI
A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás óta 19 ezer francia weboldalt törtek fel az iszlám nevében online harcoló hackercsoportok.
hvg.hu
Számítógépes kalózok péntekre feltörték több francia város internetes honlapját, továbbá a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapét, amelynek szerkesztőségét szerdán véres támadás érte – írta pénteken a TVI portugál internetes hírportál.
MTI
Komoly mennyiségű digitális pénzt loptak el a világ legnagyobb Bitcoin-tőzsdéjét jelentő Bitstamptől.
hvg.hu
Megbénult az észak-koreai internet- és mobiltelefon-hálózat helyi idő szerint szombat este, nem sokkal azután, hogy a kommunista diktatúra legfőbb katonai szerve majomnak nevezte Barack Obama amerikai elnököt - jelentette észak-koreai forrásokra hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
MTI
Az internetes népművészetben sem múlik el nyomtalanul a nagy valószínűséggel észak-koreai állami hackerek által a Sony elkövetett kibertámadás. Íme a legjobb képek.
hvg.hu
Ezúttal nem mélyvénás életbölcsességről van szó, a népszerű író a Sony Pictures botrányfilmjének ügyében szólalt meg.
hvg.hu
Elérhetővé tette az interneten készülő új albumának néhány dalát Madonna a Sony Pictures nevű amerikai vállalatot ért hackertámadást követően, amelynek elkövetésével Észak-Koreát vádolja az Egyesült Államok, az énekesnő néhány dala ugyancsak kiszivárgott az adatlopás során.
MTI
Észak-Korea az Egyesült Államokkal közösen szeretné kivizsgálni a Sony Pictures ellen november végén elkövetett hackertámadást, mert állítják, hogy nem ők voltak.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem enged az észak-koreai kiberterrornak a Sony. Bár a mozikban valóban nem mutatják be, valamilyen más platformon elérhetővé teszik a Kim Dzsong Unt és rendszerét kigúnyoló szatirikus filmet.
hvg.hu
Az amerikai elnök szerint nem engedhető meg, hogy "valami diktátor cenzúrát vezessen be az Egyesült Államokban".
MTI
Elegendő információt gyűjtött az FBI ahhoz, hogy megállapítsa: észak-koreai hackerek által kifejlesztett malware-t használtak a Sony elleni támadásban.
MTI
Kiszivárgott a The Interview (Az interjú) című film egyik kulcsjelenete. Az eddigi információk alapján nagyon úgy tűnik, hogy az észak-koreai diktátor ellen tervezett (fiktív) merényletről szóló film miatt érte komoly kibertámadás a Sony Picturest.
hvg.hu
Nemzetbiztonsági ügynek nevezte a Fehér Ház a Sony Pictures elleni hackertámadást, és erőteljes választ ígért, a kormányzati körökből kiszivárgott információk ellenére azonban egyelőre nem tette közvetlenül felelőssé Észak-Koreát az ügyért, amely többek közt mozihálózatok elleni fenyegetésekhez, valamint ahhoz vezetett, hogy a filmstúdió nem mutatja be a kommunista rezsim által kifogásolt új vígjátékát.
MTI
Nevekhez, jelszavakhoz és e-mailekhez is hozzáfértek azok a hackerek, akik megtámadták a webcímek kiosztását és a tartománynévrendszert is felügyelő szervezetet.
hvg.hu