Fotók: kiemelték az A38-at a komáromi hajógyárban
Készülnek az Artemovszk 38 kiemelésére a komáromi hajógyárban, ahol az elkövetkező hetekben karbantartási munkálatokat végeznek a népszerű koncerthajón
Készülnek az Artemovszk 38 kiemelésére a komáromi hajógyárban, ahol az elkövetkező hetekben karbantartási munkálatokat végeznek a népszerű koncerthajón
Elsüllyedt egy illegális bevándorlókat szállító hajó Szicília és Tunézia között. Az első hírek szerint körülbelül 200 ember került a tengerbe – jelentette be az olasz haditengerészet szóvivője péntek este.
Kigyulladt egy kétéltű turistahajó vasárnap délután a Temzén, a brit parlament épületegyüttesének közelében. A hajó személyzetét és mindegyik utasát kimentették, komolyabb sérülés nem történt, de két személyt füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.
Elsüllyedt egy menekültekkel teli hajó Indonézia partjainál. Legalább huszonegyen vízbe fulladtak, nagyjából ötven embert még keresnek – jelentették pénteken az indonéz hatóságok. A bárka az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigetre tartott. Az utasok jordániai, libanoni, illetve jemeni állampolgárok voltak.
Az ír parti őrség szerint nem valószínű, hogy a Brit-szigetekig sodródik az a szellemhajó, amely tavaly szabadult el egy új-fundlandi kikötőből. Most úgy sejtik, hogy már elsüllyedt vagy valahol sziklának ütközött a Ljubov Orlováról elnevezett hajó. Lehet, hogy a fedélzetén lévő patkányinvázió is csak legenda.
Monumentális tengeri giccs lenne, ha valóban megépülne az egyelőre csak nagy terveken megálmodott "The Streets of Monaco" luxus tengerjáró.
Készülnek az Artemovszk 38 kiemelésére a komáromi hajógyárban, ahol az elkövetkező hetekben karbantartási munkálatokat végeznek a népszerű koncerthajón – írja a Bumm.sk.
Valamivel több mint öt órán keresztül kötötték el Budapest egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az A38 hajót. A tíz éve a Petőfi híd lábánál hogronyzó Artemovszk 38 hajót szárazföldi javításra vontatták el Komáromba.
A mentést egy kínai helikopterrel végezték, amely 12 fős csoportokban szállította el az utasokat az orosz hajóról. Egy 20 kilométerre fekvő jégtáblán helyezték el őket. A legénység 22 tagja az orosz hajón maradt.
Egy kínai helikopter sietett a jégben rekedtek megmentésére. Korábban újra és újra elhalasztották a mentést az időjárási viszonyok miatt. A hajó karácsony óta vesztegel a jégtáblák között.
Az már korábban eldőlt, hogy az utasokat helikopterrel mentik ki, mivel egy kínai és egy francia jégtörő után egy ausztrál sem tudott az Akagyemik Sokalszkij közelébe férkőzni. Ám az antarktiszi időjárás miatt újból elhalasztották a mentést.
Helikopterrel mentik ki az Antarktisznál jég közé szorult orosz hajó utasainak nagy részét, mivel egy kínai és egy francia jégtörő után egy ausztrál sem tudott az Akagyemik Sokalszkij közelébe férkőzni, hogy utat nyisson neki a nyílt vízre. A mentés szerdán kezdődhet.
Este megkezdődhet a jég között rekedt orosz kirándulóhajó utasainak mentése.
A jelenleg társadalmi egyeztetés alatt álló Nemzeti Közlekedési Stratégiában rögzíti a jövőre vonatkozó közlekedéspolitikai elképzeléseit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a közlekedési módokkal foglalkozó vitaanyag tartalmazza a vízi közlekedés fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatát is.
A Dunakanyar hajóközlekedésének visszaállítását szeretnék elérni a térség önkormányzatai. Levelet írt a kormány több tagjának 11 település polgármestere és a Nagybörzsöny-Szob Erdei Kisvasútért Közalapítvány. Azt kérik, hogy a kormány éljen a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. többségi tulajdonrészének megvásárlásával megnyílt lehetőséggel, és kezdje meg a Dunakanyar menetrend szerinti személyhajózásának újjászervezését.
Lefoglalt a rendőrség Kolumbiában egy speciális tervezésű hajót, amelynek víz alatti rejtett tere nagy mennyiségű kábítószer szállítására lett volna alkalmas. A hatóságok közlése szerint a hajót az a gerillaszervezet akarta kokainkereskedelemre használni, amely tavaly óta béketárgyalásokat folytat a kormánnyal. A rendőrségi műveletben az amerikai drogellenes ügynökség is részt vett.
Legalább tizenkét illegális menekült meghalt, 116 társukat sikerült kimenteni, amikor elsüllyedt Európa felé tartó hajójuk az észak-egyiptomi Alexandria város partjainál – írta pénteken a kormánypárti al-Ahram című napilap internetes kiadása.
Megfeneklett egy szerb, gázolajat szállító önjáró tankerhajó a Dunán, Dunaföldvárnál. A katasztrófavédelem, a rendőrség és a közlekedési hatóság jelenleg keresi a megoldást a gázolaj átfejtésére.
Akár 10 ember is kényelmesen elférhet a fényűző jachton, amiben még borospince is helyet kapott.