Feltalálók, akik belehaltak ötletükbe
A Discovery News összeállítást készített azokról a feltalálókról, illetve vállalkozókról, akik saját találmányuk megvalósításába haltak bele. A hvg.hu kiegészítette a listát, részben magyar vonatkozásokkal.
A Discovery News összeállítást készített azokról a feltalálókról, illetve vállalkozókról, akik saját találmányuk megvalósításába haltak bele. A hvg.hu kiegészítette a listát, részben magyar vonatkozásokkal.
hvg.hu
A gondos orvosi ellátás ellenére vasárnap életét vesztette a debreceni Kenézy kórházban az a férfi, akit még csütörtökön támadott meg nyolc kutya.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Kelet-Közép-Európa hősei sokszor a fronton halnak meg vagy tragikus baleset áldozatai lesznek. A balesetek – különösen a légi katasztrófák – pedig rendkívüli módon alkalmasak az összeesküvés-elméletek gyártására – minderről szó esett egy hétvégi budapesti konferencián is, ahol a szlovák-csehszlovák Stefánik és a lengyel Sikorski tábornokok 1919-es és 1943-as, illetve Lech Kaczynski lengyel elnök 2010-es repülőszerencsétlensége is szóba került.
Szegő Iván Miklós
A rendőrség fegyelmi vizsgálata megállapította: hárman már biztosan mulasztottak a nyáron meghalt motoros rendőr ügyében.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója hosszú betegség után hunyt el hétfőn.
MTI
Vasrudakkal, botokkal és téglákkal vertek agyon egy indiai cégvezetőt sztrájkra készülő munkások egy Újdelhi közelében lévő városban - jelentette hétfőn az indiai média.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Számos állat pusztult el szombatra virradóra a karlsruhei állatkerben egy tűzben.
MTI
Egy beteg halála miatt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért egy évre eltiltott szakorvosi hivatásának gyakorlásától a Kaposvári Városi Bíróság szerdán egy marcali sebészt.
MTI
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol az ügyészség egy szentesi szülészorvost, akinek egy páciense 2008 nyarán, három héttel a műtét után meghalt.
MTI
Vallási és kulturális kampányt hirdettek Olaszországban: a keresztény jelképeket védő egyház mellett az olasz városok is saját tradícióikat hirdetik az amerikai ünneppel szemben.
MTI
A kórházban elhunyt Ehud Netzer neves izraeli régész, a bibliai Heródes király sírjának feltárója csütörtök este. A régész néhány napja egy ókori palota ásatása közben lezuhant egy magas helyről, és súlyos sérüléseket szenvedett.
MTI
Bűnösnek vallotta magát egy floridai asszony, miután három hónapos gyermekét olyan erővel rázta meg, hogy a csecsemő belehalt az incidensbe. Az ok: a síró gyerek miatt az édesanya nem tudott a FarmVille nevű online játékra koncentrálni.
hvg.hu
Csütörtökön reggel saját nyírkátai lakásának udvarán találtak holtan egy 45 éves férfit. A rendelkezésre álló adatok alapján, a férfi halálát kihűlés okozta - írja a police.hu.
unknown
Ólommérgezés következtében már legalább 400 gyermek vesztette életét március óta Nigéria északnyugati részén az Orvosok Határok Nélkül (MSF) jelentése szerint.
MTI
Ha a dolgozók részéről sem merül fel igény az egészséges, biztonságos munkahely iránt, akkor munkavédelem ide, kockázatértékelés oda, továbbra is emberáldozatokat fog követelni a munka. Sokan nem fogják fel, milyen sokat tehetnek már azzal is, ha tájékozódnak jogaikról.
unknown
Londoni otthonában, 96 évesen elhunyt Rózsa Vera világhírű magyar zenepedagógus, énektanár, az angol királynő kitüntetettje.
hvg.hu
Egy férfi fejét játék közben találta el a labda - kilenc nap múlva belehalt sérüléseibe.
unknown
Halálra gázolt egy kisteherautó péntek délután egy kerékpárost Lajosmizse és Nagykőrös között, a 4601-es úton teljes útzár van érvényben.
MTI
Az erőszakos bűncselekmények és közúti balesetek áldozatait menthetik meg a haláltól egy átütő erejű új módszerrel - írja a Daily Mail.
hvg.hu
David Prifti művészete nem a lélekemelő kategória: enyhén depresszív és az elmúlással gyakran szembesítő képeit elnézve az ember lányát nem öntik el túl pozitív gondolatok, de ez cseppet sem érdekes abból a szempontból, hogy maguk a képek különlegesek, ahogy elkészítésük módja is az - olvasható a Spottr.hu oldalon.
hvg.hu