#halálos betegség

Bekapcsolják az eutanáziagépet Svájcban

Megvan az első ember, aki még az idei évben igénybe veheti a svájci eutanáziagépet. A szerkezet beüzemelését jogi viták és etikai vizsgálatok előzték meg, amelyek végére most pont kerülhetet.









Az AIDS világnapja

ecember elsejét 1998-ban az Egészségügyi Világszervezet nyilvánította az AIDS elleni küzdelem világnapjává , hogy figyelmet szenteljen a halálos betegség elleni védekezés fontosságának, valamint hangsúlyozza a nemzetközi összefogás szükségességét. Dél-Afrikában a 2014-es adatok alapján a HIV-fertőzöttek száma hatmillió körül mozog, akik közül nagyon kevesen tudják saját erőből megvásárolni az esetenként életmentő gyógyszereket, melyek mellett még a gyógykezelés árával is számolni kell. Az országban az ellenanyagok finanszírozására 2012 és 2014 között több mint 667 millió dollárt (vagyis közel 164 milliárd forintot) költött el az Egyesült Államok.Hazánkban 2014-ben a regisztrált HIV-fertőzöttek száma szeptember végén 209 volt, a bejelentett AIDS-betegek száma pedig 36. Mind a HIV-fertőzöttek (77 százalék), mind az AIDS-betegek (80 százalék), mind pedig az AIDS-ben elhunytak (91 százalék) túlnyomó többsége férfi volt, a korábbi évekhez hasonlóan. A HIV-fertőzöttek 57 százaléka homo- vagy biszexuális kapcsolatban, 10 százaléka heteroszexuális kapcsolatban, 0,4 százaléka pedig intravénás kábítószer használójaként fertőződött meg a központ adatai szerint.Az EU területéről gyűjtött epidemiológiai adatok szerint a fertőzés átadásának módja az esetek 42 százalékában homoszexuális, 32 százalékában pedig heteroszexuális kapcsolat. Intravénás szerhasználat révén a fertőzöttek csupán öt százaléka fertőződött HIV-vel. 2013-ban az EU-tagállamokban több mint 4300 AIDS megbetegedést diagnosztizáltak, és hozzávetőlegesen ezren haltak meg a tünetegyüttes következtében – olvasható a közleményben.




35 éve pusztít az AIDS

Június 5-én volt 35 éve, hogy először diagnosztizáltak AIDS-et öt tüdőgyulladásban elhunyt férfin. December elsejét 1998-ban az Egészségügyi Világszervezet nyilvánította az AIDS elleni küzdelem világnapjává, hogy figyelmet szenteljen a halálos betegség elleni védekezés fontosságának, valamint hangsúlyozza a nemzetközi összefogás szükségességét.


Megint ölt az ebola

Augusztus közepén már azt ünnepelték Sierra Leonéban, hogy az utolsó ebolás beteget is kiengedték a kórházból, most viszont ismét áldozatot szedett a vírus: meghalt egy 16 éves lány.


Napi egy maréknyi dióféleséggel tovább élhet

Naponta egy kis maréknyi dióféleség elfogyasztása csökkentheti a legsúlyosabb, életet veszélyeztető betegségek kialakulásának kockázatát és egyúttal enyhíti ezek lefolyását – írta az International Journal of Epidemology című folyóirat csütörtökön megjelent számában, a hollandiai Maastrichti Egyetem munkatársainak kutatási eredményeit idézve.


Agydaganata lehetett az öngyilkos Tony Scottnak

A hét végén öngyilkos lett brit filmrendező, Tony Scott amerikai médiaértesülések szerint gyógyíthatatlan beteg volt, ám felesége azt közölte a hatóságokkal, hogy nem volt tudomása férje halálos agydaganatáról.


Páros eutanáziát hajtottak végre egy gyógyíthatatlan házaspáron

Páros eutanáziát hajtottak végre Belgiumban egy idős, gyógyíthatatlanul beteg házaspáron, akiket kívánságuknak megfelelően egyszerre segítettek a halálba - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn. Ez volt az első példa az országban a "kegyes halál" kettős alkalmazására.


Elhunyt ElizabethTaylor

Elhunyt Elizabeth Taylor kétszeres Oscar-díjas színésznő, a huszadik század egyik legnagyobb hollywoodi filmcsillaga, olyan klasszikussá vált filmek szereplője, mint a Kleopátra és a Macska a forró bádogtetőn. Halálhírét szerdán jelentette be az amerikai média.