szerző:
hvg.hu/MTI

Elhunyt Elizabeth Taylor kétszeres Oscar-díjas színésznő, a huszadik század egyik legnagyobb hollywoodi filmcsillaga, olyan klasszikussá vált filmek szereplője, mint a Kleopátra és a Macska a forró bádogtetőn. Halálhírét szerdán jelentette be az amerikai média.

A színésznő 79 évesen halt meg a Los Angeles-i Cedar-Sinai Kórházban - közölte Sally Morrison, Elizabeth Taylor képviselője. Tájékoztatása szerint a filmcsillag négy gyermeke jelen volt a kórházban. "Anyánk rendkívüli nő volt, aki teljes életet élt, nagy szenvedéllyel, humorral és szeretettel" - fogalmazott közleményében Michael Wilding, a színésznő fia.

©

Elizabeth Taylor 1932-ben született Londonban Elizabeth Rosemond Taylor néven. Édesapja műkincskereskedő volt, édesanyja színésznő. Pályáját gyerekszínészként kezdte: 1943-ban tűnt fel a Lessie hazatér című filmben, egy évvel később ezt követte A nagy derbi. 1950-ben szerepelt a Papa című vígjátékban, majd a folytatásban, a Papa kedvencében is. 1958-ban a Macska a forró bádogtetőn című filmben Maggie-t alakította.

Első Oscar-díját az 1960-as Modern kaméliás hölgyben nyújtott alakításáért kapta, a második aranyszobrocskát pedig 1967-ben vehette át Martha megformálásáért a Nem félünk a farkastól című filmben, amely egyike volt annak a 12 alkotásnak, amelyben együtt játszott férjével és pályatársával, Richard Burtonnel. Egyik legemlékezetesebb közös filmjük a Kleopátra (1963): Taylor a címszerepet játszotta, Richard Burton pedig Antoniust.

Taylor még 1960-ban megkapta a film női főszerepét, első színésznőként törve át az egymillió dolláros gázsi-álomhatárt. A 16 hétre tervezett, de három évre nyúló és mai áron félmilliárd dollárt kóstáló forgatás a producerek, a végeredmény pedig a nézők számára bizonyult katasztrofálisnak. Mivel azonban Taylor és Richard Burton egymásba szeretett, a viharos románc miatt reklámra már nem kellett költeni.

Emlékezetes filmjei közé tartozik az Amikor utoljára láttam Párizst (1954), a Múlt nyáron, hirtelen (1959), a Doctor Faustus (1967), A mi erdőnk alján (1972), a Hamvazószerda (1973), a Kék madár (1976), az Egy kis éji zene (1978). Tévéfilmekben, tévésorozatokban is játszott, a nyolcvanas évektől viszont már jobbára csak tévéjátékokban és színpadon tűnt fel. 2001-ben az Öreg díva nem vén díva című tévéfilmben szerepelt. Két évvel később bejelentette, hogy visszavonul a filmezéstől.

Összesen ötször jelölték Oscar-díjra (két jelölést váltott szoborra), 1993-ben megkapta a Jean Hersholt Humanitárius Díjat. 1957-ben a Golden Globe díjkiosztón különdíjat vehetett át, 1960-ban pedig a Múlt nyáron, hirtelen című drámában nyújtott alakításáért átvehette a legjobb színésznőnek járó Arany Glóbuszt. Játszott a Flinstone család című vígjátékban is, amiért 1995-ben a legrosszabb női mellékszereplőnek járó Arany Málna-díjra jelölték.

Kleopátra szerepében
©

Elizabeth Taylor nemcsak filmes alakításai révén került a lapok címlapjára, magánélete is bővelkedett izgalmakban. Összesen nyolcszor ment férjhez. Első házasságát 18 évesen kötötte Conrad „Nicky” Hiltonnal, a Hilton szállodalánc örökösével, ám útjaik egy év után szétváltak. Richard Burtonnel kétszer is összekötötte életét: 1964-ben (tíz évig bírták együtt), majd 1975-ben. Második frigyük csak egy évig tartott. 

Hites urai közé tartozott még Michael Wilding, Mike Todd - aki házasságkötésük után nem sokkal lezuhant magánrepülőgépével és meghalt -, Eddie Fisher, John Warner és Larry Fortensky. Utóbbitól - aki húsz évvel volt fiatalabb nála - 1996-ban vált el. Ezután már nem ment férjhez. Három gyermeke született, 1964-ben pedig Burtonnel - mivel nem született közös gyerekük - örökbefogadtak egy beteg német kislányt.

Az alig 154 centi magas, egykor a világ legszebb asszonyának tartott Taylor híresen vonzódott az ékszerekhez, e szenvedélyét milliomos férjei mindig ki tudták elégíteni. Ő volt az első magánszemély, aki 60. születésnapját - potom 150 ezer dollárért - Disneylandben ünnepelte. Az ezredfordulón II. Erzsébet brit uralkodó a lovagi címnek megfelelő "dame" rangra emelte.

©

Szépsége Andy Warhol amerikai képzőművészt is megihlette: a színésznőről készült híres popart portrésorozatának egy darabját, az 1963-ban készült Silver Lizt 2010 júniusában árverezte el a Christie's aukciós ház Londonban.

Taylor évek óta szívbeteg volt, másfél éve szívbillentyű-műtétet hajtottak végre rajta, gerincproblémái és egyéb betegségei miatt jó ideje tolószékbe kényszerült. Egyszer azt mondta, sírjára ezt véssék: Itt nyugszik Elizabeth Taylor, aki gyűlölte, ha Liznek hívták.    

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Agyonlőttek egy erdészt Romániában, miközben illegális fakitermelést próbált megakadályozni

Agyonlőttek egy erdészt Romániában, miközben illegális fakitermelést próbált megakadályozni

Újraszámolták a szavazatokat Győrben, Borkai marad a polgármester

Újraszámolták a szavazatokat Győrben, Borkai marad a polgármester

"Ha visszaküldenének, belehalnánk" – Erdogan háborúja szír menekültek szemével

"Ha visszaküldenének, belehalnánk" – Erdogan háborúja szír menekültek szemével

Itt a lista: ezek közül kerül ki a 2020-as Év Autója

Itt a lista: ezek közül kerül ki a 2020-as Év Autója

Vasúti munkagéppel ütközött, a helyszínen életét vesztette

Vasúti munkagéppel ütközött, a helyszínen életét vesztette

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak