Hajdú Péter: a bulvárműsor nem az a fórum, ahol Varga Juditot a Völner–Schadl-ügyről kellett volna kérdezni
„Nem találkoztam Rogán Antallal öt éve, szóval ez az egész egy akkora f*szság” – kommentált a műsorvezető.
„Nem találkoztam Rogán Antallal öt éve, szóval ez az egész egy akkora f*szság” – kommentált a műsorvezető.
Nagy Dávid, az MKKP pártigazgatója szerint nem etikus egy „megszűnés szélén lévő pártnak” hangfelvételt közölni.
Két hangfelvétel jutott el lapunkhoz a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól, ezek hatórányi betekintést engednek abba, hogyan működött 2021-ben. A belső vitákban “kamuszámlákról”, hiányról, nem megfelelő dokumentáltságról is szó esik. Az MKKP súlyos büntetést kapott az Állami Számvevőszéktől, és állítja, mára változtatott működésén.
A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel nyomán Varga Judit után Gulyást is beidézték.
Azt pedig nem tudja, hogy Orbán Viktort vagy Rogán Antalt meghallgatták-e – felelte lapunk kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A felvételen Mirkóczki Ádám elmondja, hogyan éri el, hogy lényeges információkat elhallgasson egy közadat-igénylés esetében.
Gulyás Gergely azon kevés kormánytagok egyike Magyar Péter szerint, aki nem lop, nem csal, bár néha nem mond igazat. Varga Judit volt férje egy interjúban arról is beszélt, hogy Orbán Viktor „küzd, mint malac a jégen”, a szombati tüntetésén pedig 150 ezren is lehetnek, és az „ sorsdöntő”.
Elmondta-e Varga Judit ugyanazt tanúként, mint a hangfelvételen? Lejáratásra vagy fárasztásra játszik a Fidesz? Hogyan lehet Varga Judit vádjait erkölcsileg a helyükön kezelni? Megdőlt-e a mindenható Orbán mítosza? Ezekről beszélgettünk választási podcastunkban.
Varga nem azzal tartozik a nyilvánosságnak, hogy „bepillantást engedjen a Magyar Péterrel való kapcsolata mélységébe”.
Indokolt volt, hogy megszólaljon a kormány a Magyar–Varga-ügy Schadl–Völner-szálát is érintő részéről az Orbán Viktor-féle “tévésorozatokkal nem foglalkozom” megjegyzéseknél tartalmasabb formában is, hiszen az azóta közzétett hangfelvételen a Varga Judit által mondottak több kormánytag felelősségét, és több bűncselekmény gyanúját is felvetik. Íme a válasz.
A youtuber szerint a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel egy vádbeszéd a magyar kormány ellen.
Tran Dániel, a Tran és Nemes Ügyvédi Társulás társtulajdonosa szerint olyan fajsúlyú dolgokról beszél a volt igazságügy-miniszter, hogy közérdek, társadalmi érdek a nyomozás folytatása, például tanúk kihallgatása. Felmerül a fordított koncepciós per veszélye is.
Völner védője szerint túl hamar zárták le a nyomozást, és fontos tanúkat nem hallgattak meg, köztük Varga Juditot sem.
Magyar Péter korábbi kijelentései több és konkrétabb, akár okirati bizonyítékokra utaltak, ám eddig végül csak egy hangfelvételt tett közzé. Ráadásul az azon szereplő Varga Judit is árnyalta utóbb, hogy mit és miért mondott. Akárhogy is, erős állítások azért elhangoztak, és Magyar állítása szerint van még néhány hasonló hangfelvétele, ha kell, azokkal is előjön. Ha megtalálja.
Lehet muníció, de a szándék hiányzott eddig ahhoz, hogy Rogán Antal felelősségre vonása is felmerüljön a Völner–Schadl-ügyben. Magyar Péter a társadalmi nyomás erejében bízik, miután nyilvánosságra hozta egy hangfelvételen rögzített családi beszélgetés részletét, amelyet volt feleségével, akkori igazságügyi miniszterrel folytatott tavaly januárban.
Van még néhány hangfelvétele – állította az ügyészségről kijövet Magyar Péter, aki kedden este 6 órára kormányellenes tüntetést is hirdetett. Magyar azt mondta, nem bántotta Varga Juditot, “ennek éppen az ellenkezője történt”. Beszélt arról is, hogy a „levitézlett” ellenzéktől is keresték, de ő egy saját párttal indul az EP-választáson és olyan eredményt érnek majd el, ami a Holdról is látszik.
Tagadta Magyar Péter, hogy Varga Judittal való kapcsolata bántalmazó lett volna, és rágalmazást emleget. Volt feleségének azt üzente: „te is tudtad, hogy a maffiának dolgozol”.
Kérdés, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter „kipukkadt a lufi” reakciója hivatalos kormányzati álláspontként értékelhető-e, mindenesetre a kormány Facebook-oldalára került fel. Gulyás Gergely egy hónap után került most elő.
A Magyar Péter által közzétett hangfelvételen emlegetett Gulyás Gergely miniszter is válaszolt, és ugyanaz jutott eszébe, mint az Origónak: „Kipukkadt a lufi”. A műtétje után lábadozó miniszter annyit tett még hozzá: „családi vitának semmi köze a közélethez”.
„Jól emlékszem arra az időszakra. Mert akkor is akadt verbális és fizikai erőszak bőven” – írja egy ponton a volt igazságügyi miniszter. Időközben reagált Magyar Péter.