Egy lengyel reptér hangárjába vágódott egy Cessna, öten meghaltak
A hét sérült között két súlyos sérült és két gyerek is van.
A hét sérült között két súlyos sérült és két gyerek is van.
Nem tudni, hogyan jutott be a reptérre, ami már évek óta zárva van.
Alig két napig tart felállítani, és állítólag nagyon biztonságos.
A hétvégén ismét ezrek jöttek át a szerb–magyar határon, feltehetően jóval többen, mint ahány embert regisztrálni tudtak a magyar hatóságok. A röszkei gyűjtőponton ezren várakoztak vasárnap este a töksötétben, és még hajnali hétkor is 400-an, amikor hét Celsius-fokot mutatott a hőmérő. A szombat óta működő, fűtött regisztrációs pont betelt, százak aludtak a szabad ég alatt. Reggel a megkülönböztető bánásmód miatt kitörtek a gyűjtőpontról a főként afgán menekültek.
Az év legnagyobb projektje lépett kivelezési szakaszba a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. 2000 négyzetméteres csarnokot építenek a Wizz Airnek, amely várhatóan szeptemberben hozza Ferihegyre karbantartó bázisát.
Felfújható hangárt adtak át szerda délelőtt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyet a Lufthansa Technik használ.
Milliós értéket zsákmányoltak azok a tolvajok, akik kifosztották az egykori katonai repülőtér egyik hangárját Kunmadaras közelében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.