Dánia is szigorítja a határellenőrzést a Korán-égetések miatt
A szigorított ellenőrzés először csak augusztus 10-ig lesz hatályban.
A szigorított ellenőrzés először csak augusztus 10-ig lesz hatályban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az majd kiderül, ez mire lesz elég.
hvg.hu
Egyelőre vizsgálják, hogy terrortámadás történt-e, vagy véres bosszú egy korábbi csempészakció meghiúsítása miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Május végén, június elején kizárólag a kijelölt határátkelőhelyeken lehet majd az országba lépni.
hvg.hu
A Die Presse Wolfgang Benedeket, a Grazi Egyetem nyugalmazott professzorát, nemzetközi jogi szakértőt és az Amszterdami Egyetemen tanársegédként európai jogot oktató Stefan Salomont szólaltatja meg, akik szerint a túl sok menekültre hivatkozva sem lehet felülírni az EU-s szabályozást.
hvg360
A határt szinte teljes hosszában kamerák figyelik majd.
hvg.hu
Egyre nagyobb a feszültség a határmenti régiókban.
MTI
MTI
hvg.hu
Péntektől vasárnapig 670 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák.
MTI
A főleg a mezőgazdaságban használt járművet az ukrán hatóságok lefoglalták.
hvg.hu
Horvátország az év első napjától a schengeni övezet része lesz.
MTI
Az egyik megyében már elkezdtek árkokat, töltéseket, szögesdróttal felszerelt vasbeton kerítéseket építeni.
MTI
Egy román sofőr vezette a szerelvényt.
hvg.hu
Arra kéri a kormány a polgárőröket, hogy folytassák a határvédelmi szolgálatot az év végéig, ehhez pedig továbbra is biztosítják számukra a költségtérítést – közölte a Facebookon a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
MTI
A rablópárost letartóztatták, mert az ügyészség szerint félő, hogy megpróbálnák akadályozni az eljárást, ha szabadlábon maradnának.
hvg.hu
A Budapestre érkezőket a BOK csarnokban kialakított humanitárius tranzintpontra szállítják.
MTI
MTI
hvg.hu
A debreceni laktanya bejáratából posztolt.
hvg.hu
A hvg.hu stábja két településen járt Ukrajna és Románia határán, Halmiban és Máramarosszigeten a menekülteknek segítő helyi vezetőkkel, politikusokkal, illetve Ukrajnából menekülő civilekkel beszélgettünk.
Galicza Dorina
Ká Zoltán
Nagy Iván László
A HVG fotósa két napot töltött Beregsurányban, Záhonyban és Tiszebecsen, hogy a háború elől menekülőket figyelje.
Fazekas István
Fazekas István
Kacskovics Mihály Béla
Folyamatosan érkeznek a menekültek Ukrajnából, de a háború kirobbanása utáni napokban megérkezett a segítség is a magyar-ukrán határra: karitatív szervezetek és civilek igyekeznek segíteni a legelesettebbeken.
Csányi Nikolett
Csányi Nikolett
Kacskovics Mihály Béla