Éhség és nyomor: mi lesz az otthoniakkal, ha a vendégmunkások nem tudnak pénzt küldeni?
A járvány miatt rekordmértékben csökkennek idén a külföldön dolgozók hazautalásai, a fejlődő országokat sújtva. A pénzmozgás egymilliárd embert érint.
A járvány miatt rekordmértékben csökkennek idén a külföldön dolgozók hazautalásai, a fejlődő országokat sújtva. A pénzmozgás egymilliárd embert érint.
Közel 70 milliárd forinttal nőtt egyetlen év alatt az összeg, amelyet a tartósan külföldön élők Magyarországra utaltak.
A Magyar Nemzeti Bank a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve mérte fel, hogy melyik országból mennyi pénz érkezik az itthon maradottak megsegítésére. Akad, aki majdnem 1 milliót is haza tud küldeni.
2014-ben 920 milliárdot utaltak haza azok a magyarok, akik külföldön találtak megélhetést. Ez az óriási összeg meghaladja az előző évit, és már a gazdaság 3 százalékát teszi ki.
Lassuló ütemben utalnak haza a külföldön dolgozó magyarok, ám még nő az öszeg, ami negyedéves szinten már átlépte a 3 milliárd eurót. Ez valamivel több mint 938 milliárd forint.
A Covid–19-válság súlyos mellékhatása: több mint 20 százalékkal kevesebb pénzt küldtek haza a fejlettebb országokból a családnak, mint tavaly. A perspektíva riasztó: több százmillió család léte kerülhet veszélybe a szegény országokban.
Még az óvatosabb becslések szerint is százmilliárdokban mérhető, mennyit utalnak haza Magyarországra.