#hitelszerződés


Készfizető kezességet vállalt az állam a BKV-ért

A magyar állam 100 százalékos mértékű, egyedi állami készfizető kezességet vállal a BKV adósságállományának megújítására szolgáló hitelszerződések alapján, a Budapest Főváros Önkormányzata által vállalt készfizető kezességekre, együtt összesen legfeljebb 62 milliárd 675 millió forint értékben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel csütörtökön.

MTI

A nagy IMF-svindli: Orbán képtelen megszabadulni Matolcsytól?

Bár nehéz tárgyalásokra számítanak a kormányban, a kabinet befolyásos politikusai abban bíznak, hogy januárig sikerül megállapodni az IMF-fel. A kormányban arra számítanak, hogy több olyan ügyben is engedniük kell, melyek eddig a második Orbán-kabinet gazdaságpolitikájának legfőbb elemei voltak. Matolcsy György tekintélye a kabineten belül már szertefoszlott, de a miniszterelnök ragaszkodásának köszönhetően biztosan a helyén maradhat.

hvg.hu

Orbán hetek óta számol a matolcsyzmus bukásával

Hetek óta lógott a levegőben a kormány gazdaságpolitikai fordulata. A kormánypártaik többsége azonban nem számított arra, hogy az IMF-et még hétfőn is ellenfélként emlegető Matolcsy György a Valutaalap segítségét fogja kérni. A hvg.hu információi szerint pár hete Orbán Viktor egy kormányülésen kifakadt, mondván, nem gondolta volna, hogy egy évvel az új irány meghirdetése után ugyanott tart majd kabinetje. Pedig a miniszterelnök már a nyáron is számolt a válság újabb hullámával.

M. László Ferenc


Ingatlanok tízezrei az átstrukturált hitelek mögött

A könnyített hiteltörlesztések sokszor segíthetnek a banki adósokon, de mivel csekély veszteséget kell az átstrukturált hitelekre elszámolni a bankoknak, ezért az életképtelen hiteleket is érdekük „örökzölden” tartani – írják a jegybank szakértői a HVG csütörtökön megjelenő számában.

HVG


Szerdáig aláírhatják a Balatonring hitelszerződését

Adottak a feltételek ahhoz, hogy szerdán délutánig lezáruljon a Balatonring beruházás hitelszerződésének előkészítése és azt aláírják a felek, ami feltétele annak, hogy határidőre elkészülhessen a motorversenypálya - jelentette be Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a sávolyi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken.

MTI

Oszkó hitelszerződéseket írt alá az EIB elnökével

Két hitelkeret megállapodást írt alá Oszkó Péter pénzügyminiszter Philippe Maystadttal, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnökével Luxembourgban, a megállapodások alapján az EIB összesen 350 millió euró összegű, uniós támogatással megvalósuló projektet finanszíroz - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

hvg.hu


Durván húszezer hitelszerződés feltételeit könnyítették a bankok

A legtöbb fizetési nehézséggel küzdő devizahiteles az előtörlesztést választotta a banki lehetőségek közül; az első negyedévben durván húszezer ügyfélszerződés feltételein könnyítettek a bankok a hitelbedőlések megelőzése érdekében, ami összességben valamivel több, mint 100 milliárd forint hitelállományt érintett - ismertette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb felmérését Binder István szóvivő.

MTI

IMF: 47 milliárd dolláros hitelkeret Mexikónak

Végső áldását adta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra, hogy Mexikó 47 milliárd dolláros hitelszerződést köthessen a pénzintézettel, elsőként véve igénybe a nagyon jól teljesítő feltörekvő országok számára létesített új típusú hitelt.

MTI