hvg.hu Tech

Nem bírta a terhelést az ország bűnügyi térképe

Egyelőre nehezen használható a bűnügyi térkép, amelyet a rendőrség honlapján tettek közzé. Megnyitni is nehéz a térképet tartalmazó menüpontot, ha pedig sikerül, az adatok nem mindig elérhetőek.

hvg.hu Vállalkozás

Sokat dobhat egy webshop a vállalkozáson

Bár sok kisvállalkozás használja már tudatosan az online jelenlétet a vevői kör bővítésére, még mindig szükség van ösztönzőkre és jó gyakorlatok bemutatására ahhoz, hogy a kisebb cégek körében széles körben elterjedjen a saját weblap, illetve webáruház. A Budapest Bank meghirdette az "Üzleti siker honlappal" pályázatát, ahol sok olyan vállalkozás mutatkozott be, amely honlapja példa lehet más cégek számára is.

hvg.hu Tech

"Pocsék" és veszélyes a Tesco honlapja

Több szakember is felhívta rá a figyelmet, hogy adatvédelmi szempontból problémás a brit Tesco honlapja, ezért az adtvédelmi hivatal kivizsgálja a kérdést - számolt be a Daily Telegraph.

MTI Tech

Kétszázmillióból turbózhatják fel az Országgyűlés honlapját

Összesen kétszázmillió forint átcsoportosítását rendelte el a Törvényalkotás Információs Rendszerének és az Országgyűlés publikus weboldalának továbbfejlesztése támogatásához a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

MTI Tech

Letiltották a Bloomberg honlapját Kínában

Elérhetetlenné vált pénteken Kínában a Bloomberg honlapja; az amerikai gazdasági és pénzügyi hírügynökség feltevése szerint a kínai hatóságok blokkolják a portált, mert tudósítást tett közzé Hszi Csin-ping (Xi Jinping) alelnök családjának vagyonáról.

MTI Tech

Hol voltak Rómában a világháborús bunkerek?

A második világháború idején Rómában az olasz elitnek, a királyi családnak, valamint Benito Mussolini diktátornak és környezetének épített 12 bunkert mutat be egy kedden indított olasz honlap.

MTI Világ

Brutális fotókat tettek ki hackerek egy tálib honlapra

Egy hónapon belül másodszor bénították meg hackerek az afganisztáni tálibok legfőbb honlapját - ismerte el pénteken az iszlamista lázadók szóvivője, aki a nyugati titkosszolgálatokat tette felelőssé az ismétlődő internetes támadásokért. A hackerek durva, erőszakos fotókat tettek ki az oldalra.

hvg.hu Tech

Lelőtte a Jobbik honlapját az Anonymous

Átmenetileg elérhetetlenné vált a Jobbik honlapja pénteken késő este. Az Anonymous hackercsoport már korábban bejelentette, hogy túlterheléses támadást indít az oldal ellen.

MTI Itthon

Új honlapot indított a kormány

Új konzuli tájékoztató oldalt indított a kormány azzal a céllal, hogy információkkal lássák el a külföldre utazókat.

MTI Világ

Újra a panaszhonlap miatt kritizálják a holland kormányfőt

Az Európai Parlament frakciói bírálták a holland kormányfőt, amiért nem határolódik el a holland Szabadságpárt idegenellenes honlapjától. "A holland kormány hallgatása teljességgel elfogadhatatlan" - mondta kedden Strasbourgban Guy Verhofstadt korábbi belga miniszterelnök.

MTI Tech

Újra hackerek csaptak le a Vatikán honlapjára

Öt napon belül másodszor támadták meg hackerek a Vatikán honlapjának szerverét, így az egyházi állam hivatalos weblapja hétfő délután sem volt elérhető. A támadás a Vatikáni Rádió honlapját is érintette.

MTI / hvg.hu Itthon

Még nem heverte ki az Ab honlapja a hétvégi hackertámadást

Nemsokára ideiglenes oldalt indít az Alkotmánybíróság addig, amíg a honlapjukat ért múlt hétvégi támadás után sikerül biztonságosan újraépíteni a rendszert. Sereg András szóvivő pénteken azt mondta, hogy a hackertámadás körülményeit vizsgálják. Az ideiglenes oldalon a legszükségesebb információk vannak, például a napirend vagy a taláros testület határozatai.

MTI Tech

Honlapot indít a Harry Potter írója

Hamarosan, áprilisban indul J.K. Rowling, a Harry Potter-történetek írójának Pottermore elnevezésű weboldala, amely lehetőséget ad a rajongóknak arra, hogy felfedezzék varázslótanonc világát és ajándéktárgyak mellett beszerezzék a kalandjairól szóló könyveket elektronikus formában.

MTI Világ

Meghackelték az azeri tévé honlapját a perzsa kokainharcosok

Az "Iráni kiberhadsereg" és a "Perzsa kokainharcosok" nevű csoportok hackerei megtámadták az azeri nemzeti légitársaság és a tévé honlapját - mondták el tisztségviselők csütörtökön. Ez már a második akció az azeri állami weboldalak ellen.

MTI / hvg.hu Világ

Nagykövetek tiltakoznak a vendégmunkásokról szóló holland portál miatt

Nyílt levélben fejezte ki aggodalmát tíz kelet-közép-európai EU-tagállam hollandiai nagykövete egy holland honlap miatt, amelyet a Geert Wilders vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt azért hozott létre, hogy az országban dolgozó közép- és kelet-európai vendégmunkásokkal kapcsolatos panaszoknak adjon helyet. A misszióvezetők elhatárolódást kértek a hágai kormánytól – közölte a Külügyminisztérium kedden.

MTI Világ

Új honlapon lehet vitatkozni a bevándorlásról

Bevándorlás-szakpolitikai fórumot indított kilenc európai uniós tagállam – így szeretnék segíteni az EU politikájának megértését és azt, hogy az állampolgárok maguk is elmondhassák véleményüket.

1 2 3 4 5 6 7 8
12 évnyi adat tűnt el a MySpace-ről, 50 millió zenefájl veszett oda

12 évnyi adat tűnt el a MySpace-ről, 50 millió zenefájl veszett oda

Nőnapra, pedagógusnapra inkább csak illemből ajándékozunk

Nőnapra, pedagógusnapra inkább csak illemből ajándékozunk

Jeszenszky Géza: A Soros-család a Vészkorszakban

Jeszenszky Géza: A Soros-család a Vészkorszakban

Új-zélandi mészárlás: 18 éves fiút állítanak bíróság elé az élő közvetítés megosztásáért

Új-zélandi mészárlás: 18 éves fiút állítanak bíróság elé az élő közvetítés megosztásáért

TEK: Vonattal járt Magyarországon az új-zélandi terrorista

TEK: Vonattal járt Magyarországon az új-zélandi terrorista

Videó: extrém erős szélben kellett leszállnia a 173 000 kilós óriás-repülőgépnek

Videó: extrém erős szélben kellett leszállnia a 173 000 kilós óriás-repülőgépnek

Egy viszony miatt kellett lemondania a Warner Bros főnökének

Egy viszony miatt kellett lemondania a Warner Bros főnökének

Tolatás közben ütötte el a járdán álló gyalogost

Tolatás közben ütötte el a járdán álló gyalogost

Iker Casillas negyvenéves koráig biztosan marad a Portónál

Iker Casillas negyvenéves koráig biztosan marad a Portónál

Miért is kell úgy dobálni a „buzi” kifejezést, mint a röplabdát tesiórán?

Miért is kell úgy dobálni a „buzi” kifejezést, mint a röplabdát tesiórán?

Tőzsdére megy a Stadler

Tőzsdére megy a Stadler

A címlapról ajánljuk