szerző:
Gergely Zsófia
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Gipsz Jakab-baki révén ismertté vált nőszervezet egy honlappal kapcsolatos munkájával indokolt egy pályázaton elnyert 10 millió forintos támogatást. Csakhogy a közreműködésükkel készülő „magyar civil összefogás” portálját egy internetről letölthető szoftverrel még programozói ismeretek nélkül is össze lehet dobni, és a fenntartása sem emészthet fel súlyos milliókat.

Egy ingyenes tartalomkezelő rendszerre épül, és legfeljebb 150 dollárért, vagyis alig több mint 30 ezer forintért megvásárolható dizájnsablonnal testre szabható az a honlap, amelyre 10 millió forintos támogatást kapott a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület. A szervezetről csütörtökön megírtuk, hogy a bírósághoz beadott hivatalos mérlegében olyan nevek szerepelnek, mint Gipsz Jakab, Iksz Ipszilon, Piros Arany és Hát Izsák, de utóbb kiderült, hogy könyvvizsgálói hibáról van szó, a letölthető közhasznúsági jelentésben mintaként szereplő fiktív neveket nem írták át, és ez korábban magának az egyesületnek sem tűnt fel.

Pethő Annamária és Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke.
©

Csakhogy a nemzetért ténykedő nők eredetileg azért kerültek az érdeklődés kereszttüzébe, mert egymás után nyerik a pályázatokat, miközben más, jelentősebb szakmai múlttal rendelkező civil szervezetek hiába kérnek támogatást, nem kapnak, vagy a kért összeg töredékével kell beérniük. Így a Magyarországi Női Alapítványnak (MONA) is, amelynek munkatársa, Betlen Anna egy blogbejegyzésben először tette fel a kérdést: hogyan kaphat több tízmilliós összeget a Nemzeti Együttműködési Alapból az alig több mint két éve működő Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület, miközben ők mindössze 500 ezer forintot kaptak egy teljes éves működésükre.

A Gipsz Jakab-bakiról ismertté vált, de korábban viszonylag ismeretlen versenytársuk 2012 óta négy alkalommal is nyert különféle pályázatokon. Ebből háromszor csont nélkül megkapták a teljes összeget, amit kértek, így összesen pedig több mint 21 millió forint közpénz került hozzájuk. Ezt a nemzeti nők vezetője, Pethő Annamária csütörtökön azzal indokolta kérdésünkre, hogy nőpolitikában ők „nagyon nyomulnak”. A legmagasabb 10 millió forintos támogatást a Civil Együttműködési Tanáccsal (CET) együttműködésben létrehozott a Polgár Portál honlap létrehozására kapták, amelyet Pethő „civil kommunikációs szoftver”-nek nevezett. Ezzel az a céljuk, hogy segítse a „határon túli elcsatolt országrészekkel való civil kommunikációt" – mondta.

A weboldal – amely saját meghatározása szerint „A magyar civil összefogás lapja” – impresszumában csak a Civil Együttműködési Tanács (CET) szerepel, a nemzeti nőszervezet nem jelenik meg, ahogy az sem látszik, mire fordítják ezt a 10 millió forintot. A honlap felelős szerkesztője és az impresszumban egyedüliként feltüntetett készítő Huth Gergely volt újságíró, akiről a 444.hu derítette ki, hogy cége, a Gerilla Press Kft. 4,4 millió forintot kapott a Fidesz-frakciótól kommunikációs tanácsadás címen. A Polgár Portált az impresszum szerint szintén a GerillaPress Kft. adja ki a Civil Együttműködési Tanács megbízásából.

A Polgár Portál támogatását első ízben az Átlátszó dolgozta fel tavaly októberben; Huth Gergely ugyanott próbálta megmagyarázni, hogy a PestiSrácoknál végzett ún. újságírói munkájának semmi köze a jelentős részben a "civil" békemenetet propagáló Polgár Portálért kapott közpénzhez. Arra azonban sem Huth az Átlátszónak írt válasza, sem a nemzeti nők vezetőjének a hvg.hu-nak adott nyilatkozata nem ad választ, hogy mi került a Polgár Portál létrehozásán 10 millió forintba.

Az elcsatolt részekkel való kapcsolatot biztosító kommunikációs szoftver ugyanis szakértőnk szerint a Joomla nevű, közösségi fejlesztésű, ingyenesen felhasználható tartalomkezelő rendszer, amit csak le kell tölteni, és feltenni egy szerverre. Minderre a hvg.hu egyik kommentelője hívta fel a figyelmet. Legfeljebb a testreszabásával kell bajlódni, de ehhez minimális összegért különféle sablonokat lehet vásárolni. A Polgár Portál jól felismerhetően egy ilyen, az interneten jelenleg 150 dollárért megvásárolható sabloncsomaggal készült, ezért az összegért 40 darab jár, vagyis 3,7 dolláros (800 forintos) sablonok közül válogattak a portál készítői. A fenntartásához sem kell még programozó sem, legfeljebb a tárhelyért kell fizetni egy ilyen honlap esetén.

A hvg.hu már a gipszjakabos egyesületi mérleg láttán megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal, hogy mutassák meg a nőszervezet által benyújtott pályázatokat. Választ eddig nem kaptunk, így egyelőre nem tudjuk, hogyan osztja be a 10 millió forintos támogatást a 30 ezer forintért létrehozható portál fenntartására.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!