Lettország nem ad ki humanitárius vízumot a mozgósítás elől menekülő orosz állampolgároknak
A balti ország külügyminisztere biztonsági okokkal indokolta a döntést.
A balti ország külügyminisztere biztonsági okokkal indokolta a döntést.
Vlagyimir Rogov, a területet vezető főtanács egyik tagja szerint mostantól nincs közük az országhoz, amit a „nácik és a terroristák vezetnek”.
Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó szerint az orosz elnök által mondottak csak alátámasztják, hogy a háború menete nem a Kreml elképzelései szerint alakul.
Az orosz védelmi miniszter hivatalos számokat is közölt az orosz veszteségekről.
Az intézkedést a honvédelemmel indokolta az orosz elnök.
A részleges mozgósítást bejelentő Putyin-beszédre heves nemzetközi reakciók érkeztek, Szentpéterváron már létre is jött az első mozgósítási bizottság, az oroszok pedig felvásárolták a repülőjegyeket. Kijevi amerikai nagykövet szerint a látszat-népszavazás és a mozgósítás a gyengeség, az orosz kudarc jele.
A fél világ várta, hogy az orosz vezető bejelent majd valamit kedden, ám ez nem történt meg.
A Duma egy olyan törvényt is elfogadott kedden, amely jelentősen megkönnyítené az orosz állampolgárság megszerzését azoknak, akik belépnek a hadseregbe.
Életüket kockáztatva kézbesítik a leveleket és a csomagokat az ukrán postások a háború kitörése óta. Szünetet nem tarthatnak: még ma is nagyjából 3 millió ember nyugdíját viszik ki készpénzben, de emellett orvosságot, elsősegélykészletet, védelmi felszereléseket és ételt is szállítanak. A kijevi központ mindent igyekszik megtenni a kézbesítők biztonságáért, de az orosz agresszió óta így is már 15 postai alkalmazott vesztette életét, és 14-en megsérültek. A Deutsche Welle riportja.
A török államfő szerint Putyin minél hamarabb szeretné befejezni a háborút.
Bizonyos esetben a fogságba esést is szankcionálni tervezik.
Donyeckben még az elektronikus szavazást is lehetővé tennék ennek érdekében.
A nemzetközi szervezet külföldi munkatársai még márciusban elhagyták Ukrajnát, ám ez nem vonatkozott a helyi kollégákra.
London az ideivel azonos vagy még nagyobb értékű katonai segélyben részesíti Ukrajnát 2023-ban – közölte kedden Liz Truss brit miniszterelnök hivatala.
Az elmúlt két hónapban a flotta szevasztopoli főhadiszállását és a legfontosabb repülőterét is támadás érte.
146 holttestet, köztük két gyerekét is kiemeltek Izjumnál a földből. Élőben a háború keddi eseményeiről.
Az ENSZ Közgyűlésének idei általános vitája nem olyan lesz, mint a korábbiak, mert Oroszország megsérti azokat az értékeket, amelyeken a világszervezet alapszik – jelentette ki New Yorkba indulva Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Az ukrán Enerhoatom vállalat nukleáris terrorizmusnak nevezte a dél-ukrajnai atomerőmű elleni hétfői támadást.
A világgazdaság jövője múlik azon, hogy az emberiség képes-e tanulni a múlt hibáiból – mondta egy konferencián a jegybankelnök.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke az energiaárak letörésével számol.