#házasság







 

"Kaptam is olyan kritikát, hogy túl sok a kötetben a szűzlány"

Harmath Artemisz irodalmár, feleség, édesanya, de főleg egy nagyon vagány csaj, akinek van humora az élet kicsi és nagy pillanataihoz egyaránt. Nemrég egy igazi női könyvvel (Esküdj! - Amit egy nőnek feltétlenül tudni kell) jelentkezett, amelyben arra biztatja a hölgytársait, hogy merjék megélni az olyan ünnepeiket, mint a leánybúcsú, esküvő, nászút. Friss könyve kapcsán beszélgettünk vele, kávézás közben.

Parti Judit Parti Judit



Többen születtek, házasodtak és haltak meg tavalyhoz képest
 

Többen születtek, házasodtak és haltak meg tavalyhoz képest

A KSH jelentésének adatai szerint 2015 első hónapjában 7955 gyermek született, 4,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 12 570 volt, ami 13 százalékos emelkedést jelentett 2014. januárhoz viszonyítva, ez összefügghet a januárban kezdődött influenzajárvánnyal.

MTI MTI



Már minden második házasság válással végződik Csehországban
 

Már minden második házasság válással végződik Csehországban

A házasságok átlagos időtartama 13 év, a válás a leggyakrabban a harmadik-ötödik évben következik be. A válások kétharmadát nők, egyharmadát férfiak kezdeményezik - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. A magasabb végzettségűek ritkábban válnak el, de többen vannak köztük azok is, akik az élettársi kapcsolatot részesítik előnyben.

MTI MTI

Johnny Depp megnősült
 

Johnny Depp megnősült

A háromszoros Oscar-díjas sztár és felesége, Amber Heard a Rumnapló című film forgatásán találkoztak 2011-ben. A szertartást Johnny Depp otthonában tartották. Az 51 éves színésznek elég fordulatos szerelmi élete volt mindeddig.

MTI MTI

Feleségül ment saját magához egy houstoni nő
 

Feleségül ment saját magához egy houstoni nő

Nem találta meg a tökéletes férfit egy amerikai nő, ezért úgy döntött, hogy nem vár tovább az esküvővel. Saját magához ment feleségül. És ebben családja is támogatta: a szertartásra kiöltözött az egész násznép, és tíz koszorúslányt fogadott a menyasszony, akit idős édesanyja kísért az "oltárhoz". A nászút sem marad el.

hvg.hu hvg.hu


Elveszi barátját az Oscar Wilde-ot alakító brit színész
 

Elveszi barátját az Oscar Wilde-ot alakító brit színész

Összeházasodik partnerével Stephen Fry. A brit filmszínész, író és tévés személyiség kedden a Twitteren megerősítette a hírt, amelyet a The Sun szellőztetett meg korábban. Az 57 éves Fry a 27 éves Elliott Spencer színész-humoristával él együtt, nem olyan régóta: a brit sajtó tavaly nyáron figyelt fel kapcsolatukra.

MTI MTI

Rémálommá vált egy templomi esküvő Pécsen
 

Rémálommá vált egy templomi esküvő Pécsen

Pár órával a kezdés előtt lefújtak egy esküvőt Pécsen, mert a pap a menyasszony korábbi, azóta érvénytelenített házassága miatt visszalépett a szertartástól. Pedig a párnak megvolt már a hivatalos, lepecsételt házassági engedélye – írja a bama.hu. Az esküvőt végül megtarthatták Budapesten, bíborosi engedéllyel.

hvg.hu hvg.hu