Hétszáz adag fagyit osztottak ki az abroncsgyáriaknak - fotó
Fagyit osztott a dolgozóknak a hőség miatt az indiai Apollo Tyres a gyöngyöshalászi abroncsgyárban.
Fagyit osztott a dolgozóknak a hőség miatt az indiai Apollo Tyres a gyöngyöshalászi abroncsgyárban.
A hosszú buszvonalakon a sofőrök órákon át nem hagyhatják el a járművet, mert azokkal esetenként tűző napon kénytelenek várakozni. Ez nem csak törvénytelen, hanem veszélyes is, mert a napon kitikkadt sofőröknek ez után több ezer utasért kellene felelősséget vállalnia - érvelt a szakszervezet.
Ha a trendek folytatódnak, Európa húsz éven belül annyi energiát fog használni hűtésre, mint fűtésre. Égető szükség van tehát olyan innovatív megoldásokra, amelyek környezetbarát és energiatakarékos módon teszik elviselhetővé az otthonokat és a munkahelyeket a nagy melegben.
A végsőkig elkeseredtek azok a tranzitzónában élő iraki jezidik, akiknek menedékkérelmére még mindig nem bólintott rá a magyar állam – pedig ha valakik, ők szenvedtek az Iszlám Államtól.
Mit tesz a kamionos, ha tombol a kánikula, ő pedig egy métert sem mehet legalább 45 órán keresztül? Például lemegy a tengerpartra strandolni.
Júliusban is pokoli hőség volt Irakban, akkor a hőmérséklet több helyen elérte az 52 fokot. Tavaly nyáron 53 fokot is mértek.
Ha frissítő zápor hullna Óbudára, a szerkesztőség egy emberként szaladna a déli teraszra, mely fekvésénél fogva mostanában kb. 50 fokos. Egy szerencsés megyeszékhelynek megadatott egy kis enyhülés a csütörtöki forróságban.
Az extrém hőhullám hatásait valószínűleg már mind érezzük, itt egy lista azoknak, akiknek muszáj utcára menniük.
A brutális hőség ellenére nincs veszélyben az abszolút melegrekord. Péntek éjfélig hőségriadó van érvényben, az utcákat locsolják, a nagyobb csomópontokban vizet osztanak.
Hazánkban jelenleg tombol a nyári kánikula, de mutatunk egy olyan helyet, ahol már-már felüdülés lenne a 40 fokos hőmérséklet.
Egy átlagos naphoz képest 15 százalékkal több dolguk volt a mentőknek országszerte.
Budapesten még sosem volt ilyen meleg augusztus 4-én, 3 fokkal (!) dőlt meg a csúcs, kis híján az országos rekord is megdőlt, de végül 0,2 fokkal elmaradt az 1905-östől. A rendkívüli kánikula híreit percről percre követtük az alábbi hírfolyamban.
A napi középhőmérséklet a legtöbb helyen 29 fok körül vagy afelett alakul.
Mindent megtesz azért, hogy a dolgozói számára a rendkívüli hőségben elviselhetőbb legyen a munkavégzés – állítja a BKV. Például engedi, hogy a nők ne kössenek kendőt, a férfiak pedig nyakkendőt.
Csúcsra járnak a magyarországi fürdők, és augusztusban még jobb számokat produkálhatnak, ha marad még egy ideig az igazi strandidő.
Rendkívüli intézkedéseket kér az Egységes Közlekedési Szakszervezet a két közlekedési társaságtól.
Az már biztos, hogy a mostani a szezon legerősebb hőhulláma, de fokozódik, és rekordok dőlhetnek meg a következő napokban.
Szerdán tetőzik, és további hat napig tart az egész Olaszországban tomboló hőség.
Kedden még nem dőltek meg az eddigi melegrekordok, de a következő napokban minden esély megvan erre.