A legmagasabb fokú hőségriasztás lépett életbe Magyarországon
A katasztrófavédelem arra figyelmeztet, hogy kerüljük a nehéz fizikai munkát és a sportot szabadtéren napközben, és igyunk többet.
A katasztrófavédelem arra figyelmeztet, hogy kerüljük a nehéz fizikai munkát és a sportot szabadtéren napközben, és igyunk többet.
Fokozódik a hőség a jövő héten, a hét második felére már közelíteni fok a 40 fokhoz a hőmérséklet csúcsértéke – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Szombaton és vasárnap is több megyében 27 fok fölött lehet a napi középhőmérséklet.
Delhiben válságosra fordult a vízhiány.
Feltehetően a borzalmas kánikula okozta a két magyar turista halálát a Szalonikihez közeli tengerparton.
Először szólalt meg szaúdi tisztségviselő az ügyben, miközben napok óta egyre több halálesetről érkeznek jelentések.
Az intézkedés kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását.
Négy megyében 27 fok felett lehet a napi középhőmérséklet.
Legkevesebb hatszáz egyiptomi és 68 indiai vesztette életét az 52 fokban hőgutában a mekkai zarándoklaton, de más országok állampolgárai közül is több százan haltak meg.
A hőség miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki.
A strandok pedig egy órával tovább nyitva tartanak.
A legforróbb napon, szerdán közel 53 Celsius-fokot is mértek Delhiben. A szélsőséges időjárás vasárnapig legalább 77 áldozattal járt, de a valós szám ennél is nagyobb lehet. A forróságnak leginkább kitett építőipari és gyári munkások számára kötelező sziesztát írtak elő, de vannak, akik épp a hőség miatt kénytelenek többet dolgozni.
A hőhullám több emberéletet is követelt.
De éjszaka sem megy le a hőmérséklet 32 fok alá.
Az év négy legmelegebb hónapjának hőhullámai évente világszerte több mint 150 ezer ember halálát okozzák – állapították meg az ausztrál Monash Egyetem kutatói a szerdán megjelent tanulmányukban.
Négy helyett ötfokozatúvá vált az az amerikai jelzőrendszer, amely a lakosságot tájékoztatja a várható hőségről.
A korábbi rekord 27,7 fok volt.
A HungaroMet figyelmeztetéseket adott ki a magas hőmérséklet és a viharok miatt is.
Akár 30 fok is lehet ma, és normál bőrtípusnál negyed óra alatt már leéghetünk.