24 országban veri a Windows mobil az iPhone-t, Magyarországon is
Egyre jobban megy a Microsoft mobilos platformjának. Igaz, hogy évek kellettek hozzá, de úgy tűnik, beindul a Windows Phone.
Egyre jobban megy a Microsoft mobilos platformjának. Igaz, hogy évek kellettek hozzá, de úgy tűnik, beindul a Windows Phone.
A Business Insider készített egy listát arról, hogy az amerikaiak számára mi fog szinte biztosan jelentős megdrágulni 2014-ben. A listán a magyar fogyasztó számára is vannak érdekes elemek.
A meteorológia inkább őszi, semmint téli időt jósol karácsonyra. Mi mégis élvezhetjük a szép, fehér karácsonyt.
Immár az ünnepekre hangolva készített egy megható hirdetést az Apple.
Az Apple mobiljának amerikai betiltását megvétózta az Egyesült Államok elnöke, azt viszont nem tudta elérni, hogy a készüléket ő is használja.
Na nem ma (és nem is holnap), de az azért elgondolkodtató, hogy a sokak által ma is lesajnált Windows Phone Európában fokozatosan erősíteni képes. Igaz, az Android meg már rég ellépett a komplett mezőnytől.
Bár arra egyelőre várni kell, hogy az Apple kínáljon vezeték nélküli töltési lehetőséget okostelefonjához, azért léteznek már megoldások erre.
Amikor egy telefont elvesztenek, vagy a készüléket ellopják, a benne tárolt adatok, telefonszámok elvesztése érinti a legérzékenyebben a tulajdonost. Így gondolhatta ezt egy kínai telefontolvaj is, akinek – persze némi fenyegetőzés hatására – feltámadt a lelkiismerete.
Egészen fejlett technológián alapszik az alábbi fényképrendező alkalmazás.
Az Apple laptopjait és asztali számítógépeit használók számára egy hasznos alkalmazást adtak ki: a Klock letöltése után az iPhone kopogtatásával is feloldhatók a masinák.
Pénteken a világ legnagyobb, 760 millió előfizetővel rendelkező mobilszolgáltatója, a kínai China Mobile is megkezdte az iPhone 5s és az iPhone 5c típusú készülékek értékesítését. Az alkalomra Tim Cook az Apple vezérigazgatója is Pekingbe utazott.
Egyre több helyről hallani, hogy az Apple a korábban még kritizált nagy kijelző felé fordul.
A Blackberry mobilgyártó borzasztó negyedévet zárt, viszont bejelentette, hogy ötéves együttműködésbe kezd a Foxconnal, az Apple beszállítójával.
Idén először mutatott be két iPhone modellt az Apple, és ha számba vesszük a következő egy-két hónapban kifutó készletről még kapható korábbi készülékeket, összesen ötféle iPhone között lehet választani. Mindegyik jó választás lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy a legdrágábbal járunk legjobban.
Ebben a hónapban már öt dolgozó halt meg a Pegatron nevű tajvani iPhone-gyárban - írja a New York Times alapján a kisalfold.hu.
Már elő lehet rendelni azt a januárban megjelenő iPhone-kiegészítőt, amely Blackberry stílusú billentyűzettel toldja meg a telefont.
Főképp timelapse videók készítéséhez jön jól, ha a telefont könnyedén rögzíteni tudjuk. A Glif annyira kicsi és egyszerű, hogy bárhol kényelmesen elfér és a videók készítése mellett másra is jó iPhone-kiegészítő.
A Logitech új vezérlőjével játékkonzollá alakíthatjuk az iPhone-t, és kétszer annyi ideig játszhatunk is vele, mint egyébként.
Jöttek, láttak, győztek, azaz csak félig-meddig győztek az új iPhone-ok. Míg az 5S egyértelmű siker, az 5C körül már több a kérdőjel.