Vége az iPod Touch-nak is, nem gyárt többé iPodot az Apple
Az Apple a cég bejelentése szerint még eladja a készleten lévő iPod Touch-okat, gyártani viszont már nem fog belőle többet.
Az Apple a cég bejelentése szerint még eladja a készleten lévő iPod Touch-okat, gyártani viszont már nem fog belőle többet.
Japánban adta be az Apple azt a szabadalmi tervet, amin egy lehetséges új iPhone újragondolt kijelzője látható. De az is lehet, hogy az iPod Touch-ot frissítené az Apple.
2015-ben dobott piacra utoljára új iPod Touchot az Apple, ám a cég szerint van akkora igény rá, hogy érdemes legyen frissebb verziót is kiadni a termékből.
Míg az androidos világban az számít hírnek, ha egy készüléktípus végre valahára megkapja a legújabb operációsrendszer-verziót, addig az iOS-eseknél a lefedettség mind nagyobb százaléka a fontos.
Az okostelefonok térnyerése miatt már zenehallgatás terén sem éri meg kizárólag egy célra használható készülékeket gyártani. A változás szele most elért a talán legismertebb zenelejátszóig, az iPodig.
Kedd este minden az iPhone-okról és az iOS 7-ről szólt az Apple nagy bejelentésén, egy kisebb változásról viszont nem esett szó.
Az Apple hagyományosnak mondható 12 Days of Christmas kampánya keretében naponta egy-egy alkalmazást, játékot, zenét, filmet vagy éppen könyvet tesz ingyenesen letölthetővé iPhone-ra, iPadre és iPod touch-ra.
A várakozásoknak megfelelően nagyobb és gyorsabb az új iPhone, ami mellett feljavított szoftvereket, iPod lejátszókat és sok-sok év után megújított fülhallgatót is bemutatott az Apple. Üröm az örömben, hogy az eseményen elhangzott és megmutatott dolgok közül a kiszivárgások miatt szinte semminél nincs meg az újdonság ereje. A készülék Magyarországon szeptember 28-án jelenik meg.
Már Magyarországon is megvásárolható a Kingston Wi-Drive nevű terméke, amelyik az örökké növekvő tárhelyigények...
Az utóbbi napok pletykái alapján az Apple megtizedeli az iPod családot, ami azt jelentheti, hogy a Shuffle és az iPod...
Vajon tudja-e valaki olvasóink közül, hogy mi volt a Regency TR-1?
Mintha a Föld valamennyi lakosa birtokolna két App Store alkalmazást, persze erről szó sincs, hiszen az appokat 200...