Három év után új iPod Touchot ad ki az Apple – csak kérdés, minek

2015-ben dobott piacra utoljára új iPod Touchot az Apple, ám a cég szerint van akkora igény rá, hogy érdemes legyen frissebb verziót is kiadni a termékből.

  • hvg.hu hvg.hu
Három év után új iPod Touchot ad ki az Apple – csak kérdés, minek

2015 nyarán lehetett utoljára híreket hallani az Apple ikonikus zenelejátszójáról, az iPod Touchról, akkor jelent meg ugyanis a hatodik generációs készülék. A termék ezután szünetre ment, az Apple pedig telefonjaira és laptopjaira koncentrált inkább.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy a cég teljesen felhagyott volna az eszköz fejlesztésével, kedden ugyanis váratlanul bejelentették: új verziót adnak ki belőle, amely sokkal fejlettebb lesz, mint elődei.

Apple

A fejlesztés egyik legfontosabb jellemzője, hogy megkapja az iPhone 7-ből ismert A10 Fusion Chipet, amely a gyorsaság mellett jobb grafikus élményt is lehetővé tesz majd. Ezáltal az újabb játékok is gond nélkül lesznek futtathatók rajta. Küllemre egyébként nem sok különbség van, a kijelző ugyanúgy 4 coll, és a Home gomb sem tűnik el róla.

Az új eszközt hat színben és háromféle tárhelymérettel (32/128/258 GB) kínálja az Apple, a legolcsóbb 84 990 forint, a legdrágábbért és legnagyobb tárhellyel rendelkezőért 164 990 forintot kérnek.

Az új iPod Touch érkezése annak fényében nem meglepő, hogy az Apple csak nemrég jelentette be Arcade nevű játékszolgáltatását, amelyet nyilván minél több eszközön szeretnének hozzáférhetővé tenni. Az előző iPodok azonban túl régiek voltak ahhoz, hogy a modernebb programok gond nélkül fussanak rajtuk, az újjal ilyesmi viszont aligha fordulhat majd elő. Már ha egyáltalán a befizet rá valaki, egy új kutatás ugyanis azt állapította meg: 10-ből 5 ember (már) a számítógépén és a telefonján hallgat zenét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.