Igencsak kellemetlen napok jönnek
Esős napok elé nézünk, hétvégén még több csapadék, jövő héten pedig lehűlés jöhet.
Esős napok elé nézünk, hétvégén még több csapadék, jövő héten pedig lehűlés jöhet.
Az időjárási mérések 1880-as kezdete óta mért három legforróbb év egyike lesz valószínűleg a 2017-es év – közölte hétfőn a Meteorológiai Világszervezet (WMO), amely szerint az idei lehet továbbá az El Niño légköri jelenség nélkül telt évek közül az eddigi legmelegebb a világon.
Még kedden is több helyen dolgoztak a vasárnapi vihar okozta károk felszámolásán a katasztrófavédelem és az áramszolgáltatók szakemberei - hangzott el a köztévé esti Híradójában.
Hétfő délutánra hetvenezer ügyfélnél sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást a vasárnapi vihar után, jelenleg tizenháromezernél kevesebben vannak áram nélkül – közölte a szolgáltató.
Míg itthon az első hóeséstől és az ilyenkor már-már hagyományosan kialakuló közlekedési káosztól tartunk, az iraki fővárosban egészen más időjárási válság alakult ki hétfőn.
Az Időkép szerint Budapest magasabban fekvő részein, közte a Normafán és a Széchenyi-hegyen is hópelyhek jelentek meg.
A hegyekben havazhat is, és ma is lehetnek még erős széllökések.
Erős széllel érkezik meg holnap egy markáns hidegfront.
Esősre fordul az időjárás, főleg szerdán várható sok csapadék, erős széllel. A csúcshőmérséklet 15 fok körül valószínű. Még szürkébb őszi idő jön.
Emiatt a fél országban máshogy alakul a hétfői nap.
Az első novemberi hétvégén is sok napsütés várható, néhol lehet csak kisebb eső. A nappali csúcs 15 fok körül alakul, éjszakánként viszont már fagypont körüli hőmérsékletre is készülni kell.
Többnyire fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.
De erős széllökések azért még lehetnek az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.
A fővárosban és több megyében a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az ország több pontján viharos, károkozó szél várható.
Egyes megyékben 70 kilométer/órát meghaladó széllökések miatt adtak ki riasztást.