Orbán fizetése 4 millió fölé nőtt, a miniszterek és államtitkárok nem keresnek többet
Az illetményekről a miniszterelnök dönt, de az ő bére automatikusan nő.
Az illetményekről a miniszterelnök dönt, de az ő bére automatikusan nő.
Ezentúl nem bonyolult szorzók, szabályok és táblázatok alapján számítják majd a kormánytagok fizetését, hanem azt a közvetlen főnökük, vagyis a miniszterelnök szabadon határozza majd meg egy friss kormány-előterjesztés szerint.
Az eddigi 1 millió 211 ezer forintról 1 millió 316 ezer forintra nő a képviselői alapilletmény.
A lépéssel gyakorlatilag főnökeiknél, az államtitkároknál is többet kereshetnek majd.
A 444.hu egy műtőssegéd példája alapján magyarázta el, hogy sok egészségügyi dolgozó miért nem örülhet a novembertől hatályos béremelésnek. A műtőssegéd annyi pénzt kap az emelés után, mint eddig.
Szijjártó Péter külügyminiszter aláírta kedden azt a rendeletet, amely alapján jelentősen, de különböző mértékben emelkedik a külszolgálaton lévő diplomaták, köztük Csiszár Jenő fizetése – írja a Bors.
Lazók Zoltán oroszlányi polgármester valószínűleg visszafizeti a 2015-ben megszavazott többletjuttatását. Szerinte más önkormányzatoknál is lehet hasonló gond.
Benyújtotta az Országgyűlésnek Boldog István fideszes országgyűlési képviselő kedden a javaslatot a kistelepülési polgármesterek jövedelmének növeléséről. A parlament honlapján kedden tették közzé a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosításáról szóló javaslatot.
Akár a sztrájkra is készen áll a mentők néhány dolgozója, mások jogi lépéseket fontolgatnak, vagy a nyilvánossághoz fordulnának. Az államkincstár új rendszere miatt ugyanis késedelmesen jutottak illetményeikhez, és ezzel nincsenek egyedül a közszférában.
Kényelmes állást biztosít a miniszteri biztosi szék. Sokan még a helyettes államtitkároknál is többet keresnek, kiküldetés esetén lehet első osztályon utazni, de a miniszter még szolgálati kocsit is kirendelhet nekik. Átnéztük, kiket neveztek ki miniszteri biztosnak a kormányalakítás óta, és találtunk olyan álláshalmozót is, aki még főnökénél, Lázár Jánosnál is jobban keres.
Több százezer közalkalmazott és köztisztviselő indíthat pert az állam – pontosabban munkáltatója – ellen a Kúria jogerős ítélete nyomán, amely kimondta, hogy a közalkalmazott illetményének kifizetésével kapcsolatban felmerülő banki többletköltségeket a munkáltató viseli. A Rendőr Szakszervezetek Védegylete peren kívül egyezkedne, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete perindításra buzdítja tagjait. Cikkünk megjelenéséig az érintett állami szervezetek hivatalos álláspontját nem ismertük meg.
A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) állásfoglalását várja arról, hogy a közszféra egyes területein milyen mértékű és ütemezésű bérfejlesztés lehetséges – mondta a kormányszóvivő szerda reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A ciprusi államfő 25 százalékkal csökkentette saját fizetését, míg a kormány tagjainak illetménye 20 százalékkal lesz kevesebb - közölte csütörtökön az elnöki hivatal.
Többmilliós plusz pénzt jelentene sok fideszes polgármesternek, ha életbe lépne az a javaslat, hogy az eredetihez képest fél évvel később lépjen hatályba a képviselői összeférhetetlenségről szóló jogszabály. Rogán Antal frakcióvezető szerint, ha a szabály életbe lép, az érintetteknek választaniuk kellene, melyik fizetést vegyék fel a kérdéses időszakra.
Egyebek mellett a pénzügyi nyomozók illetményét tennék versenyképessé azzal a javaslattal, amelyet fideszes képviselők nyújtottak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításához.
Kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslathoz a kereszténydemokrata Rubovszky György; a kormánypárti politikus azt javasolja, hogy a tiszteletdíj a helyettes államtitkárok illetményének 80 százaléka legyen.
A kormány honlapjára időről időre felkerülnek az egyes miniszterek és államtitkárok illetményét tartalmazó dokumentumok, az mfor.hu pedig ezeket összesítve megvizsgálta, mennyiért végzik a munkájuk a honatyák.
Az egészségügyi ellátás biztonsága érdekében arra kérte a Magyar Ápolási Egyesület kongresszusa a kormányt, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkárságát, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket az ápolók helyzetének megoldására.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetői a tárcánál végzett tevékenységükért körülbelül bruttó egymillió forintos havi illetményt kapnak és Skodával járnak, de célprémiumot, jutalmat sem az államtitkárok, sem a tárcavezető nem kapott - erről számolt be honlapján a minisztérium, de Gál András Levente juttatásait nem tették közzé.