Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lépéssel gyakorlatilag főnökeiknél, az államtitkároknál is többet kereshetnek majd.
Jelentősen emelkedik márciustól a helyettes államtitkárok bére, írja a Blikk, amely úgy számol: az érintettek akár az államtitkároknál, vagyis főnökeiknél is többet vihetnek majd haza.
A helyettes államtitkárok havi illetménye eddig bruttó 748 ezer forint volt, amit a jogszabályok szerint 30 százalékkal megemelhetett az illetékes miniszter. Mindez 972 ezer forintot jelentett. Márciustól azonban egy a tavalyi év végén megszavazott törvénynek köszönhetően minimum bruttó 1,3 millió forint lesz a fizetésük, de akár 1 millió 650 ezer forintot is kaphatnak. Így előfordulhat, hogy valakik a korábbi bérük dupláját kapják majd. (Az államtitkároknak az ősz folyamán emelték 30 százalékkal, 1 millió 296 ezer forintra a díjazásukat.)
A helyettes államtitkárok mellett a miniszteri biztosok sem járnak rosszul: ők eddig 748 ezer forintos fizetést kaphattak, mostantól azonban 1 millió 300 ezer forint és 1 millió 650 ezer forint közötti illetményük is lehet.
A kormánybiztosok fizetése 500 és 900 ezer forint közötti mértékben emelkedik, a közigazgatási államtitkároknak pedig kétszáz- és hatszázezer forint között, így meghaladhatja a kormányfőét is. Az illetményük alsó határa bruttó 1,5 millió forint lesz, amennyi a miniszterelnöki illetmény is, a felső határ pedig 1,9 millió forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.