A román jegybank módosította az idei inflációs előrejelzését
A román központi bank fölfele változtatta az idei inflációs előrejelzését, de a 2010-re vonatkozó inflációs célsávon nem módosított – jelentette be a bank vezetője pénteken.
A román központi bank fölfele változtatta az idei inflációs előrejelzését, de a 2010-re vonatkozó inflációs célsávon nem módosított – jelentette be a bank vezetője pénteken.
hvg.hu
Az eurózónában az infláció januárban jóval kisebb volt a vártnál, ahogy a decemberi munkanélküliségi ráta is - derütl ki az Eurostat pénteken ismertetett adataiból.
hvg.hu
A magyarországi infláció várt decemberi gyorsulását nem alapszintű inflációs nyomások, hanem jórészt negatív bázishatások okozták, amelyek hamarosan elhalnak, és a drágulási ütem a januárra várható tetőzés után az év későbbi szakaszában már jelentősen lassulni fog, lehetővé téve a jegybanki kamatcsökkentés folytatódását - mondták londoni felzárkózó piaci elemzők a decemberi inflációs adatok csütörtöki ismertetése után.
hvg.hu
A decemberi 12 havi 5,6 százalékos infláció után januárra 5,7-5,8 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak elemzők, akik szerint januárban is 0,25 százalékkal csökken az alapkamat, amely 5,5 százalékra süllyedhet tavasszal.
hvg.hu
A fogyasztói árak 2009-ban átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek, decemberben 5,6 százalékkal voltak magasabbak, mint 2008 decemberében és nem változtak 2009 novemberéhez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Londoni elemzők 5,6 százalékos, a budapestiek 5,7 százalékos december/decemberi inflációt vártak.
hvg.hu
A magyarországi inflációs ütem valószínűleg tovább gyorsult decemberben, és az idei év elején még további gyorsulás lehetséges, ám 2010 második felében már jelentősen visszaesik a fogyasztói árak emelkedési üteme - mondták a múlt havi inflációs adatsor közzététele előtt londoni felzárkózó piaci elemzők. Egyes szakértők szerint azonban a magyarországi dezinfláció egyik kockázati tényezője az olajárak emelkedése.
hvg.hu
A magyarországi infláció további gyorsulását várják az év későbbi szakaszára jósolt meredek lassulás előtt londoni felzárkózó piaci elemzők. Szerintük a még egy ideig felfelé tartó infláció nem akadályozza a pénzügypolitikai enyhítés folytatását, az enyhítése üteme azonban várhatóan lassul.
hvg.hu
A várakozásoknak megfelelően az euróövezetben kissé felgyorsult az infláció tavaly decemberben.
hvg.hu
Ötven éve a legalacsonyabb szintre süllyedt az infláció tavaly Olaszországban: a fogyasztói áremelkedés éves átlagos mutatója mindössze 0,8 százalék volt, az uniós harmonizált inflációs adat szerint.
hvg.hu
A reálkeresetek októberi csökkenése is abba az irányba mutat, hogy jelentősen enyhül az inflációs nyomás Magyarországon – vélekednek makroelemzők.
hvg.hu
A vártnál magasabb novemberi inflációs adatok ellenére sem számítanak a magyarországi infláció tartós gyorsulására londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint jövőre folytatódik az ütemes dezinfláció, és - a választási és költségvetési bizonytalanságok miatt valószínűleg az eddiginél óvatosabb ütemben - a jegybanki kamatcsökkentés is. Magyarországi elemzők a belső kereslet zuhanása miatt nem számítanak inflációs nyomásra a következő hónapokban.
hvg.hu
A Központi Statisztikai Hivatal szerint novemberben 5,2 százalék volt a 12 havi infláció. A fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek októberhez képest.
hvg.hu
Az év hátralévő részében az inflációs ráta átmeneti emelkedése várható, 2010 áprilisában pedig 4,8 százalékkal lesznek magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál az Ecostat előrejelzése szerint.
hvg.hu
Valószínűleg gyorsult a magyarországi inflációs ütem a múlt hónapban az éves bázishatások és az üzemanyagárak emelkedése miatt - mondták az MTI-nek londoni felzárkózó piaci elemzők a pénteki adatismertetés előtt. A Cityben ugyanakkor jövőre már - ütemes pénzügypolitikai enyhítéssel kísért - meredek dezinflációt várnak Magyarországon.
hvg.hu
Észak-Korea az infláció letörése és a gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében értékelte újra nemzeti valutáját a múlt héten – nyilatkozta az észak-koreai központi bank egyik illetékese a Csoszon Szimbo, Japánban megjelenő Phenjan-barát lapnak pénteken.
hvg.hu
A recesszió miatt a cégek csak a júliusi áfaemelések kétharmadát tudták érvényesíteni áraikban, így a jegybank által vártnál kisebb lesz a fogyasztóiár-index. Jövőre alig lassul az infláció, ám 2011-ben 2 százalék alá eshet.
HVG
Visszatért az infláció az euróövezetben novemberben: az Eurostat hétfőn közzétett első becslése szerint a fogyasztói árak 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Elemzők 0,4 százalékos növekedést vártak.
hvg.hu
Gyorsult októberben a brit infláció: a fogyasztói árak 1,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, a szeptemberi - ötéves mélypontnak számító - 1,1 százalék után. Az októberi infláció megfelelt az elemzői várakozásoknak.
hvg.hu
Az olcsóbb üzemanyag és élelmiszer éves összevetésben októberben immár ötödik egymást követő hónapja szorította negatív szintre az inflációt az euróövezetben. A tizenkét havi harmonizált infláció -0,1 százalékot mutatott októberben, és az elemzők is a fogyasztói árindex ilyen ütemű csökkenését valószínűsítették.
hvg.hu
A szerb jegybank nem változtatott az alapkamaton pénteken, miközben csökkentette a dinárban jegyzett kötelezettségek után képzendő tartalék mértékét. Ugyancsak pénteki közlés szerint látványosan csökkent az októberi éves szintű infláció szeptemberhez képest.
hvg.hu