#ingatlan

Már csak pár napig lehet pályázni az Aranybika Hotelre

Egyelőre nem lesz a hitelező bankoké a debreceni Aranybika szálló. A tulajdonos Cívis Hotels Zrt. felszámolási eljárása két év után sem zárult le, sőt még évekig eltarthat, addig pedig a felszámolónak hirdetnie kell a jelenleg is üzemelő szállót, amelynek irányára nettó 1,35 milliárd forint.



Költözne Budapestről? Íme a lehetőségek

Bár több elemző szerint az elmúlt tíz évben kisebb arányú visszaköltözés indult el az agglomerációból a fővárosba, a Napi Gazdaság által megkérdezett ingatlanközvetítők szerint a folyamat mára leállt.


Egyre drágábbak lesznek a lakások

Növekvő tranzakciószám, emelkedő lakásárak jellemezték a magyar ingatlanpiacot a Duna House (DH) ingatlanforgalmazó cég első félévi piaci elemzésének tanúsága szerint.





Külföldiek is vehetnek a HM-ingatlanokból

Huszonhat ingatlanegyüttest kíván első ütemben árverésre bocsátani a Honvédelmi Minisztérium (HM) abból a több mint százból, amely a honvédelem számára feleslegessé vált - tudta meg a Népszabadság.


Mádl olcsóbb, Sólyom drágább lakást kapott Schmitt kereténél

Már keresik Schmitt Pál köztársasági elnök állami szolgálati lakását, vagyis a volt államfő kérte, hogy az állam biztosítson számára ingatlant - írta szerdai számában a Blikk. Egy kormányhatározat szerint a volt államfőnek 150 millió forint értékben vásárolhatnak ingatlant. Korábban Mádl Ferencnek 126 millióért, Sólyom Lászlónak viszont 195 millióért vásároltak luxusingatlant. Schmitt annak ellenére kérte az állami lakóhelyet, hogy legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint három nagy értékű ingatlana is van.



Öt ingatlanos típus, akit jobb elkerülni

Ha valaki ingatlanvásárlásba kezd, az esetek nyolcvan százalékában az ingatlanközvetítőkre van utalva. Szerencsés esetben ismerősön keresztül, közösségi portálokon, magányszemélyek gyűjtőoldalain, vagy újsághirdetésekben is találhatunk lakást, de a legkiterjedtebb adatbázisok az ingatlanirodákhoz vannak bekötve. Az ingatlanosok trükkjeit viszont ki kell ismerni. Öt karakter, akit jobb elkerülni.


Nagyot kaszált a magyar milliárdos cége

A Graphisoft Park SE 506 ezer euró adózott nyereséget ért el 2012 első negyedévében, míg tavaly ugyanebben az időszakban 338 ezer euró volt a profitja - közölte az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.



Több tízmilliós adócsalást leplezett le Bábolnán a NAV

Több tíz millió forint adóhiányt okoztak az államnak egy bábolnai székhelyű volt termelőszövetkezet ingatlanjainak értékesítésénél az eladók és a vevők a jogszabályok kijátszásával. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) 155 millió forint értékű vagyont vont el az ügy gyanúsítottjaitól a napokban - tájékoztatott a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.




Kiárusítaná ingatlanjait Esztergom

Elfogadta Esztergom költségvetését a képviselő-testület hétfőn, a korábban 1,1 milliárd forintos hiánnyal tervezett büdzsét a határozat szerint ingatlaneladással kívánják egyensúlyba hozni. A javaslatot a Fidesz mellett az MSZP képviselője is megszavazta, az LMP és Tétényi Éva független polgármester tartózkodott.