Kiírták az M0-s új szakaszára vonatkozó felhívást, kilométerenként 40 milliárdba kerülhet
Az új szakasz 8 kilométer hosszú, alagutak is lesznek rajta.
Az új szakasz 8 kilométer hosszú, alagutak is lesznek rajta.
Az ingatlanárakban a második, a lakás bérleti díjában a negyedik legnagyobb volt az EU-ban a magyar áremelkedés 2010 és 2021 között.
A Newmark Group nevű amerikai ingatlanóriásnak a világ 160 városában vannak érdekeltségei.
A 8 kilométeres szakaszon szükség lehet több mint 5 kilométer alagútra is.
Az állam 1,4 milliárd forintért vette meg, most újra százmilliókat ölnek a már elajándékozott Ybl-villára.
A törvényalkotók is reagálnak az elektromos autózás igényeire.
A 20 négyzetméter alatti otthonok leginkább a belvárosban kapósak, de ha rendelkeznek kertkapcsolattal, akkor az aglomerációban is gyorsan lecsapnak rájuk.
Az ellenzéki párt szerint ingatlanpanama zajlott, a hatóság nem lát problémát.
Jelenleg 157 ezer forintot kell fizetni egy albérletért havonta Budapesten, de ez az összeg 170 ezer forintra emelkedhet.
Hat százalékkal ugrott meg a panelek iránti érdeklődés a tavaly januári szinthez képest egy friss elemzés szerint.
A Fesztiválkatlanból fog indulni a libegő a Kopasz-hegy felső részére.
Kalapács alá került Szeged belvárosának egyik legszebb palotája, az egykori Európa Szálló épülete a Klauzál téren. Több mint másfél milliárd forintért adta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Újabb részletek derültek ki az egykori Láng Gépgyár XIII. kerületi iparterületére tervezett hatalmas ingatlanberuházásról.
A kulturális örökség védelme és a balesetmegelőzés miatt döntöttek a híres díszek eltávolítása mellett.
A Taj-tó alatti átkelő majdnem 11 kilométeres, hat sávon haladhatnak rajta a személyautók.
Az M80-as autóút határmenti szakasza mellé húzhat fel mérnökségi telepet a Homlok Építő.
A Market Építő Zrt. szerint az év végén is nagy volt a pörgés a toronyház körül.
A világörökségi védelem alatt álló központi területen új épületeket húznak fel, a településre több mint 50 ezer fővel több látogatót várnak.
Az V. kerületi önkormányzat korábban úgy nyilatkozott, hogy csak egy ingatlant adtak a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetőjének. Most felbukkant egy újabb.
Budapesten és vidéken vett különféle ingatlanokat a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke.