Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A BKK azt írja, a gyalogátkelőhelyeket a Blaha Lujza téri zebrák átadásának sikere inspirálta.
Három új akadálymentes gyalogos-átkelőhelyet adtak át a Nyugati térnél – olvasható a BKK közleményében.
Közvetlen összeköttetést kapott a Teréz körút és a Szent István körút között az északi és a déli oldal, valamint a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út a Szent István körút felőli részen. Az átkelőkkel egyidőben kerékpáros-átvezetések is létesültek.
Szeptember elejétől a Nyugati pályaudvaron zajló felújítások miatt a hozzátartozó aluljáró rész le lett zárva, így csak a csarnokon keresztül tudják elérni a vágányokat. A BKK közleménye szerint az átkelőhelyek segíteni fogják az aluljáró igénybevétele nélküli közlekedést is.
A Nyugati tér a főváros egyik legforgalmasabb csomópontja, a BKK szerint évtizedek után a vak és gyengénlátók, az idősek, a babakocsival közlekedők és a bőrönddel utazók számára is biztonságossá vált.
A közlemény szerint a Nyugati téri átkelőhelyeket többek között a Blaha Lujza téri zebrák pozitív fogadtatása is segítette. A Blaha Lujza térre kihelyezett zebrák, amiket Karácsony Gergely főpolgármester adott át, a kormánymédia szerint csak tovább nehezítették az autósok dolgát. A gyalogátkelőhelyek átadásakor a tér felújítás alatt állt, amit a legtöbb NER lap úgy aposztrofált, a lassú átépítés tökéletes lenyomata Karácsony „teszetosza” politikájának. A zebrák miatt pedig „jóval hosszabb ideig tart a piros az autósoknak”.
Vitézy Dávid volt közlekedésért felelős államtitkár januárban egy, a fővárosi önkormányzatnál dolgozó fejlesztési tanácsadó szavait cáfolva kijelentette: bármit is állítsanak, nem a gyalogosok okozzák a dugót és a légszennyezést, hanem az autósok. Vitézy továbbá arról írt, a Blaha Lujza téri zebrákra szükség van.
A BKK közleménye hozzáteszi, a tavalyi adatokhoz képest 20 százalékkal nőtt a reggeli csúcsórában a gyalogosok száma.zCast - Vitézy Dávid: Ha jó alternatívát csinálunk, az emberek maguktól le fogják tenni az autót
Miért nem lehet Budapesten kezdeni a budapesti autóprobléma megoldását? Hogyan állít használható példát London és Prága a magyar fővárosnak? Ki kéne-e árusítsuk a vágányainkat? Van-e autósüldözés, lehet-e dugódíj? Fenntarthatósági podcastunk évadnyitójában Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár és egykori BKK- és BFK-vezér válaszolt az elmúlt hónapok legégetőbb közlekedési kérdéseire és vetítette előre nemzetközi példákon keresztül, hogy jó szakpolitikával milyen szerepe lehetne a tömegközlekedésnek egy fenntartható jövőben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.