Mikor és milyen kereskedelmi központok nyílnak Budapesten és vidéken?
A magyarországi kiskereskedelmi ingatlanok piaca idén az első félévben elég megállapodott képet mutatott. Ezt a nyugodt állapotot már tavaly elérte.
A magyarországi kiskereskedelmi ingatlanok piaca idén az első félévben elég megállapodott képet mutatott. Ezt a nyugodt állapotot már tavaly elérte.
Még sosem volt akkora túlkínálat lakásokból és házakból Vajdaságban, mint most – olvasható az Újvidéken megjelenő Dnevnik című lapban. Szerbia más részein is bőven van eladó ház.
Becslések szerint a befektetési tranzakciók összértéke a magyar ingatlanpiacon 283 millió euró körül volt 2011 első félévében. Ez a szám azonban csak a nyilvánosságra hozott tranzakciókat tartalmazza – derül ki a Colliers International legújabb befektetési jelentéséből.
Júliusban az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal kevesebb, 6250 lakás cserélt gazdát Magyarországon - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat.
Válság idején akár költözni is érdemes egy-egy jó állásért. Ez a felismerés némiképp élénkíti a lakásbérleti keresletet a befagyott ingatlanpiacon.
Az irodák magas üresedési rátája, és a kevés eladásra alkalmas ingatlan motiválja a régiós ingatlanpiacon Magyarországot - egyebek mellett ez szerepel a Jones Lang LaSalle legfrissebb piaci elemzésében.
A magyar gazdaság fellendülését még nem jelzi az egyik legfontosabb indikátorszektor, a kereskedelmi ingatlanpiac. Igaz a piac összes szegmensére igaz, hogy túl van a mélyponton és belépett a stagnálás fázisába. A DTZ elemzése bemutatja a részleteket is.
Egyesek szerint a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (szit) az offshore konstrukcióknak is versenyképes alternatívát támaszthatnak - írja a Napi Gazdaság.
Közeledik a kilakoltatási tilalom vége, de az InfoRádió által megszólaltatott ingatlanszakértő úgy véli, nyomott árú lakások nem jelennek meg tömegesen a kínálatban. A piac azonban várhatóan élénkül, és hamis marketing-eszközzé válhat a "bedőlt hitel" szlogen.
A Magyarországon ingatlant vásárló nem uniós tagállamból származó külföldiek között az oroszok vezetnek, őket az ukránok és a kínaiak követik - tette közzé a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
A hazai nagyvárosok irreálisan magas ingatlanárai, valamint a rendelkezésre álló jövedelem növekedése miatt a tehetős kínaiak mind inkább külföldi ingatlanba fektetik pénzüket.
Az ingatlanpiac fellendüléséhez a lánctartozások felszámolása, valamint az építésügyi szabályozás rendbetétele szükséges - mondta Árendás Gergely, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Csehország várhatóan eladja Németországnak a prágai Lobkovic-palotát, az egykori nyugatnémet nagykövetség székhelyét, amely 1989-ben történelmi események színhelye volt. Prága ennek fejében exkluzív telket kap Berlin központjában, amely a jövőben az új cseh nagykövetség székhelye lehet.
Békés és Heves megyében húzódhat el leginkább a bedőlt ingatlanok értékesítése, mivel ezekben a régiókban sok a fizetésképtelen adós és nehezen értékesíthetők az ingatlanok - írja a Magyar Nemzet kedden.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. az Ingatlan és Befektetés című szakfolyóirat támogatásával felmérte vállalatok, ingatlanfejlesztők, forgalmazók és tanácsadók, valamint a lakosság ingatlanpiaci terveit, szándékait és kilátásait. A piac mintha fordulóponthoz közeledne: az árak már nem esnek tovább, de még nőni sem tudnak.
Nő a tehetősebb magyarok érdeklődése az ausztriai áttelepülés lehetősége iránt, költözésre azonban eddig kevesen szánták rá magukat. A távolabbi célok inkább a fiatalabbakat vonzzák.
Nem érdemes áresésre spekulálni az ingatlanpiacon, a kilakoltatási moratórium július eleji feloldásával várhatóan nem realizálnak számottevő engedményeket a majdani vásárlók – írja ingatlanpiaci szakemberekre hivatkozva a Világgazdaság.
A megcsúszott ingatlanhiteleseknek jó hír, hogy a tervek szerint az ingatlanjaikat megvásárlók kaphatnak kedvezményes hitelt. Az Otthon Centrum szakértői szerint azonban a piac torzulásához vezethet, ha a támogatott hitelek kizárólag a problémás ingatlanokhoz kapcsolódva lesznek elérhetőek.
Az ingatlanpiacon a tavasz hagyományosan pezsdülést hoz. Idén azonban – és ebben a hvg.hu által megkérdezett szakértők azonos állásponton vannak – zsongás helyett pangás lesz. Akinek készpénze van, most jó áron vásárolhat.
Az idén Varsó, Budapest és Bukarest már közelít a viszonylag kiegyensúlyozott ingatlanpiaci feltételek felé, Prágában és Pozsonyban csak később - az év végétől, illetve a jövő év elejétől - várható változás - mondta a Jones Lang Lasalle ingatlantanácsadó szerdán.