#internet

Internetezési szokásaink: 10-ből 7-en a közösségi oldalakon

Már a felnőtt netezők több mint hetven százaléka tagja valamelyik közösségi oldalnak, közel egyharmaduk pedig kisebb-nagyobb rendszerességgel néz online tévét vagy hallgat rádiót – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös felméréséből, melyben a 18-64 évesek internetezési szokásait vizsgálták.



Egy kis netezés munka közben: nem árt, sőt használ

Nemhogy nem megy a teljesítmény rovására, még növeli is azt, ha munka közben az internetre tesz valaki egy kis kirándulást - erre az eredményre jutottak a melbourne-i egyetem kutatói egy 300 személy részvételével végzett vizsgálat alapján.


Folyamatosan nő az interneten bankolók száma

Tavaly szeptember végén 1,9 millió lakossági és 300 ezer vállalati ügyfél intézte interneten banki ügyeit, a lakossági ügyfelek száma 24 százalékkal, a vállalatiaké pedig 27 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.


Mindennapi internetünk add meg nékünk ma!

Napjainkra már szinte mindenki hozzáférhet a világhálóhoz, munkahelyen, iskolában, vagy akár otthon. A technológiát pedig egyre újabb és újabb módokon használjuk. De észrevesszük-e, milyen módon változik meg az életünk ennek köszönhetően? Hogyan változtatják meg életünket a közösségi oldalak, a fájlmegosztók és az egyéb online alkalmazások?




Nagy cégek ütik a cybersquatterek nyomát

BBC-től a Yale Egyetemen és a Nestlén át Scarlett Johanssonig vállalatok, intézmények, márkák és hírességek hosszú sora indított eljárást tavaly a neten egyre jobban elharapódzó "cybersquatting", azaz az internetcím jogtalan elbitorlása miatt; a Szellemi Tulajdon Világszervezet (WIPO) már több mint kétezer ilyen esetet tart számon.





Vége az email-korának a mobil gépeken?

Úgy tűnik, az email ideje az "okostelefonokon", PDA-kon, vagy más hordozható gépeken lejárt Napjainkban sokkal könnyebb és praktikusabb sms-t küldeni, vagy beszélgető (chat) programokon keresztül érintkezni partnerünkkel.


Több háztartásnak van internete, mint vezetékes telefonja

Több háztartásnak van internet-hozzáférése, mint vezetékes telefonja, bár az otthon netező háztartások 8,5 százalékában továbbra is tárcsázni kell a világhálóra való csatlakozáshoz - közölte a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös közleményében.


Cenzúráznák a pornográf tartalmakat az interneten

A Kínai Tudományos Akadémia kutatói egy olyan szoftverrel kívánják segíteni a pornográfia ellen fellépő állami hivatalok és webmesterek munkáját, amely nem csak kulcsszavakkal, hanem a szövegkörnyezetből is képes kiszűrni az illetlen online tartalmakat.


Dupla klikkre oktatják a cserehátiakat

Bár internet még nincs Abaújszolnokon, a falu lakói így is bevásároltak a Login Kezdeményezés használt számítógépeiből. Az elszegényedett vidékek digitális felzárkóztatását célzó alig pár hónapos program lassan, de terjeszkedik.


Nyírőék Netbox-sátorral táboroznak le a Szigeten

Újabb két település, Selyeb és Alsószentmárton is rövidesen bekapcsolódik a roma közösség digitális felzárkóztatását célzó Login kezdeményezésbe. A Nyírő András és társai által létrehozott program a Szigetre is kitelepül.


Találkoztunk boldogan wifiző cigányokkal

A digitális technológiákkal az ország legsanyarúbb vidékein élő, alapvetően iskolázatlan cigányok is simán megbarátkoznak. Legalábbis ezt látszik igazolni az az - itthon alighanem egyedülálló - mintaprojekt, amit a magyar internetguru Nyírő András tervezett meg kollégáival, s a Rom Som alapítvány segítségével a csereháti romák váltják valóra.