Az elmúlt évszázadok nagy találmányai közül a vasút és az internet megjelenése gazdasági krízishez vezetett, bezzeg az autó vagy a televízió káosz nélkül épült be a mindennapokba. Mi volt a különbség? Lecke az AI előttről.
Mintha elautózna Budapestről Madridba és vissza: nagyjából, néhány száz kilométer híján úgy kell elképzelni a 4500 km-es távolságot. Ilyen léptékben gondolkozik most egy norvég cég, amelyik Amerika kikerülésével építene tenger alatti kábelt Európa és Kanada között.
Ki nézeget ma Magyarországon mémeket? Jóformán mindenki – derül egy augusztusi mémkutatásából. Néha mindannyian nevetgélünk a kijelző előtt ülve, mégis teljesen mást érthetünk meg ugyanabból a poénból. A Yettel a hazai mémhasználati és netikett-szokásokat térképezte fel, és közben feltárta a digitális kommunikáció törésvonalait is.
Szélsőségesnek nyilvánították, így betiltottak egy dalt Oroszországban. Egy magát trükkösnek gondoló fiatal rákeresett a neten, VPN-t, azaz virtuális magánhálózatot használva. Egy hatályos jogszabály alapján azonban pénzbüntetésre számíthat emiatt.
Az interneten is megváltozott valami a mesterséges intelligencia térnyerésével párhuzamosan. A netforgalom egyre nagyobb részét immár nem emberek, hanem automatizált programok generálják, és mindeközben szó sincs arról, hogy az emberi forgalom csökkenne.
A tudatos online jelenlét bonyolult kérdéseit vizsgálja és kortárs képzőművészeti munkákkal a digitalizáció veszélyeire hívja fel a figyelmet két budapesti galéria kiállítása.
A mai harmincas-negyvenes generáció még emlékszik az internet hőskorára, amikor az online világ felfedezése izgalmas újdonságnak számított. A Z-generáció tagjai már beleszülettek a digitális korszakba, és gyerekként természetes közegük volt a világháló. A náluk is fiatalabbak számára pedig a letöltési sebesség, a mobil szélessáv és a mesterséges intelligencia használata már magától értetődő mindennapi valóság. Egy olvasónk segítségével most időutazásra indulunk: felidézzük, hogyan alakult és fejlődött a hazai online világ az első internetkapcsolatok korától egészen napjaink korlátlan mobilinternetes korszakáig.
Amint felmegyünk a világhálóra, és magunk mögött hagyjuk az offline fizikai teret, személyiségünk új arca jelenik meg. Az internet világában már online személyiségünkkel veszünk részt, amit mi magunk építünk olyanná, amilyenné csak szeretnénk.
A Speedtest adatai szerint a Starlink-szolgáltatást leginkább azokon a területeken használják Európában, ahol még nem érhető el a szélessávú optikai hálózat.
Mára az interneten megtalálható weboldalak harmada olyan, amit a mesterséges intelligencia hozott létre. Ennek hozadéka és veszélye is lehet. Szakemberek szerint a mérleg egyik serpenyőjében az áll, hogy az AI által generált szöveg pozitívabbá teszi az internetet, és kevesebb a felesleges sallang a megfogalmazásokban.
A Facebook, az Amazon, a Twitter (X) és úgy általában az internet az elszaródás végső szakaszában vannak, állítja a kanadai író, Cory Doctorow A nagy elszaródás című új könyvében.