Külön pénzt kapnak az államtól az egyházi és a nemzetiségi iskolák az energiaárak elugrása miatt
Emellett a kormány a hittantanárok béremelését is külön fizeti.
Emellett a kormány a hittantanárok béremelését is külön fizeti.
A tűzoltókat péntek hajnalban egy pataki családi házhoz riasztották, az ott élő három ember közül kettőnek már csak a holttestét találták meg.
hvg.hu
Ennek ellenére azt ígéri a miniszter, hogy mindent megadnak majd "a nemzet fővárosának" is.
hvg.hu
Az érintett tablókat kicserélik, a Képeslapok Ukrajnából című tárlatot december 20-ig meg lehet nézni.
hvg.hu
A lezárás miatt több buszjárat is módosított útvonalon fog közlekedni.
hvg.hu
Ezt Orbán Viktor jelentette be Kassán, a V4-csúcson.
hvg.hu
Novák Katalin köztársasági elnök aláírta őket, a szerda esti Magyar Közlönyben pedig meg is jelentek.
A radar kapcsolatban áll egy rakétarendszerrel, amely részben automatizált, részben emberi döntés után csapást mér a berepülő eszközre.
MTI
A cseh miniszterelnök szerint biztosan szóba kerül majd, hogy miért viselte Orbán Viktor a sokak szerint revizionista ideológiára utaló jelképet.
hvg.hu
A bíróság szerint valótlanul állította az Origo, hogy a Datadat a választási kampányban álprofilokat és bérkommentelőket használt, illetve közel egymillió sms-t küldött ki.
hvg.hu
A NAV végrehajtási jogot jegyzett be a Magyar Evangéliumi Testvérközösség ingatlanaira.
hvg.hu
A liberális véleményterror végét és a saját nézetik hatékonyabb terjesztését vizionálják demagóg, szélsőséges erők, mióta Elon Musk kézbe vette és nyirbálni kezdte a Twitter eddigi működési elveit.
hvg.hu
Továbbra sem tudni, hogy miért kiált a Fidesz nemzetbiztonsági kockázatot, ugyanis a titkosszolgálat sem tudta eddig kideríteni, hogy pontosan honnan kapott pénzt a Mindenki Magyarországa Mozgalom és kértek-e azért egyáltalán cserébe valamit. A vizsgálatok még folynak, a parlamenti szakbizottság jobbikos elnöke most egy közbenső, minősítés alól feloldott jelentést hozott nyilvánosságra.
hvg.hu
A bejelentő azt hitte, a mentősök egyenruháját viselte az edző.
hvg.hu
Hadházy Ákos mellett ítélt a bíróság, nem követett el becsületsértést.
hvg.hu
Bent ültek, amikor az Európai Parlament terrorizmust támogató államnak minősítette Oroszországot, de gombot nem nyomtak, nem szavaztak.
hvg.hu
Vajon mennyire azon múlik a támogatások odaítélése, hogy az adott üzemeltető mennyire fekszik jól a kormánynál?
Csatári Flóra Dóra
A katatörvénynél nem jött be a „Ne írd alá, Kata".
hvg.hu
Nem feltétlenül következik a kinevezéséből, hogy külföldi képviselet vezetésével bízzák meg, de ez is lehetséges.
Mihajlo Podoljak szerint a történelmi traumákon való élősködés veszélyes lehet.
hvg.hu