Bloomberg: Magyarország is vásárolt a politikusok megfigyelésére alkalmas kémszoftverből
A programot egy izraeli cég, a Candiru csinálta. Újságírókat és civil aktivistákat is lehet vele figyelni.
A programot egy izraeli cég, a Candiru csinálta. Újságírókat és civil aktivistákat is lehet vele figyelni.
hvg.hu
„Ő voltaképpen a mi kutyánk kölyke” – mondta Hende az ATV-ben. Az LMP-s képviselő szerint Hende új szintet lépett saját maga parodizálásában.
hvg.hu
A Honvédség tájékoztatása szerint kiképzési repülésről van szó.
hvg.hu
Sokkal kevesebb értelme ennek sincs, mint az eredetinek.
hvg.hu
A testület azért utasította vissza érdemi vizsgálat nélkül egy bíró kezdeményezését, mert a Handó Tünde vezette tanács szerint a bíró túllépte hatáskörét.
Harmadik oltásra mindenképp szükség lesz a szakemberek szerint, de a kormánynak ennél jobbkor nem jöhetett volna, hogy Izraelben már elindult az emlékeztető injekciók beadása. Így egy pillanatig sem kell a Sinopharm hatékonyságáról beszélniük 60 év feletti oltottak esetében, mégis megvédhetik a kínai vakcinával oltott idősebbeket.
Bihari Ádám
Tizenhat éven át volt parlamenti képviselő, 65 éves korában érte a halál.
hvg.hu
Az ügyészség is úgy találta, hogy a lemosható festék nem okozott kárt a külgazdasági és külügyminisztérium előtti járdában.
hvg.hu
A javuló járványhelyzet miatt sok katonát visszavontak az egészségügyi védekezésből, és hamarosan a határvédelemnél is jelentősen csökken a számuk, pedig nemrég még a szaktárca államtitkára és a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója is fokozódó migrációs nyomást emlegetett a déli határon.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A 30 év körüli férfi sírgondozás közben esett össze. A menyasszonya megmentette az életét.
hvg.hu
Az állomány feltöltöttsége 88 százalékos a rendőrség szerint.
hvg.hu
Brüsszelnek közleményben kellett elmagyaráznia, hogy nem igaz, amiről a kormányfő beszélt korábban a pedofiltörvénnyel összefüggésben.
hvg.hu
Az új főorvos egyik fő feladata lesz, hogy újraépítse az osztályt, ahonnan korábban hét ember is távozott az alacsony ügyeleti díjak miatt.
hvg.hu
A külügyminiszter a CNN-nek adott hosszabb interjút. A kedvcsináló után megjött a teljes változat.
hvg.hu
Csak azt nem említette meg a külügyminiszter, hogy a jobbikosok megígérték: ha 2022-ben nyernek, kiveszik a törvényből a módosítókat.
hvg.hu
Azok valamivel jobban járnak, akik ott is alszanak a táborban.
hvg.hu
A TASZ pert indított, melyben a nekik kedvező eredményt már a Kúria is helyben hagyta.
hvg.hu
Vaszily a kormányközeli csatornát üzemeltető cég 50 százalékos társtulajdonosa.
hvg.hu
A kormány bejelentése alapján a legújabb oltási kampányban a háziorvosok akár személyesen is felkeresik azokat a 60 év felettieket, akik még nem oltatták be magukat. A háziorvosok értetlenül állnak a döntés előtt, és nem látják a logikát a védettségi igazolvány kiüresítésében sem, ha a kormány tényleg magasabb átoltottságot szeretne.
Bihari Ádám