Míg tavaly decemberben a kötelező biztosítás évfordulója, addig idén januárban az éves matricavásárlás, és az év közben jelentkező egyéb autós kiadások tudatos tervezése kínál újabb megtakarítási lehetőségeket.
Míg az ország nagy részén hideg, de napos, száraz idő várható, az északkeleti megyékre hófúvás miatt adtak ki figyelmeztetést. Borsodban utakat is lezártak.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mutatja ma legkeményebb arcát a tél, de szinte minden országrészre jutnak időjárási szélsőségek.
Elbúcsúzhatunk egy időre a napsütéses téltől: északkeleten hóra, északnyugaton ónos esőre, havas esőre kell számítani. Nem lesz még annyira hideg, de megerősödik a szél.
Hideg, napos idő várható az elkövetkező napokban, Szilveszter éjjel: -8, -10 fokra kell készülni. Az új év időjárás-változással indul: több lesz a csapadék, visszatér a szürkeség.
A 2015. január elejei földrengéseket követően csütörtök délutánig 1626 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege eléri a 190 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat.
Az általános nézetek szerint az új év környékén nem sok esélyünk van álláskeresésben, azt azonban érdemes mindenkinek belátnia, az élet nem állt meg – írja blogjában jobangel.
Nem álltak le a beruházások Magyarországon idén januárban sem. A hvg.hu korábbi összeállításaiból kiderült, hogy ha a költségvetési problémák, a közszféra nehézségei és a magyar gazdaságpolitika nemzetközi megítélése nem lennének ennyire negatív hatásúak, akkor az ország magángazdasági szereplői jelentős fejlesztésekkel, érdemlegesen tudnának hozzájárulni a GDP növekedéséhez.
A januári infláció várhatóan 5,1-5,2 százalék lesz a üzemanyagárak most bejelentett emelése miatt, és 2012-ben az átlagos infláció 5 százalék körül alakulhat - állítják megkérdezett elemzők.
A decemberi visszaesésé után idén januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalma szerény 0,7 százalékkal meghaladta az előző havi szintet a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint, éves összehasonlításban viszont a kiskereskedelmi értékesítés volumene csupán 0,1 százalékos növekedést mutat a naptárhatástól megtisztítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Kimagasló mértékben, szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított 15,3 százalékos ütemben növekedett az ipari termelés volumene havi szinten 2011 januárjában, rácáfolva a gyenge 2010. decemberi adatok kapcsán felmerülő trendfordulós aggodalmakra. Bíztató, hogy az exportunk, így lényegében egész gazdasági növekedésünk szempontjából kiemelkedően fontos két szektor, a járműveket illetve a számítógép, elektronikai, optikai termékeket gyártó vállalatok is új rendelésállományuk stabil bővüléséről számoltak be - állítja Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország, stratégiai elemzési igazgatója.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - pénzforgalmi hiánya, az előzetes adattal megegyezően januárban 122,8 milliárd forint volt - közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden .
A fogyasztói árak az idén januárban 4,0 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 0,7 százalékkal haladták meg a tavaly decemberi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Londoni elemzők 4,28 százalék körüli éves inflációt vártak.
Az amerikai költségvetésben 49,8 milliárd dolláros hiány keletkezett januárban, kisebb a szakértők által vártnál, akik azonban továbbra is arra számítanak, hogy a folyó költségvetési év deficitje felülmúlja az ezermilliárd dollárt.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya januárban 122,8 milliárd forint, az elmúlt 12 év egyik legalacsonyabb első havi értéke volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.