#jegyzőkönyv

Index: Kovács és Fellegi kételkedett az állami mobilcég sikerében
 

Index: Kovács és Fellegi kételkedett az állami mobilcég sikerében

Többen is megfogalmazták aggályaikat az MVM december 2-i közgyűlésén azzal kapcsolatban, megéri-e belevágni egy mobilcég kiépítésébe itthon. Az Index a közgyűlés jegyzőkönyvére hivatkozva azt írja, hogy többek között Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke beszélt kételyeiről, aki akkor a felügyelőbizottság elnöke volt a társaságnál. Az MVM vezetői állítólag azzal érveltek, hogy az új szolgáltató valószínűleg nem tartozik majd a közbeszerzési törvény hatálya alá, így „kellő flexibilitással fog rendelkezni”. Az Index szerint a koncepciót korábban Fellegi Tamás sem támogatta.

Index Index


Gripen-beszerzés: feloldották a titkosítást
 

Gripen-beszerzés: feloldották a titkosítást

Feloldották a Gripenek beszerzéséről szóló feljegyzés egy részét; a 2001. szeptember 10-i nemzetbiztonsági kabineti ülésen elhangzottak majd 11 éve titkosak, most csak azt az emlékeztetőt tárták a nyilvánosság elé, amely az ülés rövid áttekintése.

MTI MTI


MNB:senki nem akart változtatni az alapkamaton
 

MNB:senki nem akart változtatni az alapkamaton

A hét tagra kiegészült, teljes körű monetáris tanács minden tagja a 6 százalékos alapkamat tartására szavazott az április 18-i kamatdöntő ülésen a rövidített jegyzőkönyv szerint - közölte szerdán a Magyar Nemzeti Bank.

MTI MTI

Nyilvánosak a 2006-os zavargásokat értékelő jegyzőkönyvek
 

Nyilvánosak a 2006-os zavargásokat értékelő jegyzőkönyvek

Már nem szigorúan titkos, államtitok azoknak a jegyzőkönyveknek a minősítése, amelyek még a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készültek, a beszámolók eredetileg nyolcvan év múlva lettek volna csak megismerhetők - írja pénteki számában a Népszabadság.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság


Listázás: elnézést kért az igazgató
 

Listázás: elnézést kért az igazgató

A közvélemény előtt tagadja a diákok nézeteinek jegyzőkönyvezését a balatonalmádi gimnázium vezetője, az iskola előtt azonban elnézést kért - értesült a hvg.hu. Gránásiné Bácsi Tünde szavait - jelenlévők szerint - mély csend fogadta.

hvg.hu hvg.hu