Schiffer András beszól a kormánysajtóban: Hazudni csak pontosan és szépen
A kormánybulvár napok óta azon pörög, kik voltak ott a Magyar Nemzet Szalonban, és idő közben Schiffer András is sorra került a megvádoltak között.
A kormánybulvár napok óta azon pörög, kik voltak ott a Magyar Nemzet Szalonban, és idő közben Schiffer András is sorra került a megvádoltak között.
hvg.hu
Egy százfős rendezvényből kreált a kormánymédia titkos találkozót, melyről az LMP-s politikus már előre megírta, hogy odamegy.
hvg.hu
Január 30-án próbálhatják meg megtartani az Országgyűlés rendkívüli ülését.
hvg.hu
A Jobbik elnökének hétfői sajtótájékoztatóján hazugsággal vádolta a kormányt az elmúlt három évben oltalmazotti státuszt kapó 2300 emberrel kapcsolatban.
MTI
Határozati javaslatot nyújtottak be a szocialisták és a Jobbik a betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról.
hvg.hu
A kezdeményezés a Jobbiké, de a párt szerint szocialista és LMP-s képviselők is támogatták azt.
MTI
Szociális vagy karitatív célokra költené az adományokból befolyt eddig csaknem 90 millió forintot a Jobbik, ha végül úgy alakul, hogy nem kell befizetniük a gigászi ÁSZ-büntetést.
hvg.hu
A Jobbik megkapja a 150 milliós kérdést: beáll-e Simicska ügyvédje mögé, vagy nem? A hivatalos válaszuk az, hogy nem.
Windisch Judit
Alkut kötöttek a rendkívüli parlamenti ülés összehívása érdekében – a Jobbik beáll válaszul az MSZP-s ügyek mögé. Az ülés ettől még simán kurta véget érhet.
hvg.hu
Vona Gábor szerint testi-lelki-szellemi megújulásra van szüksége az országnak, ezért is van a budapesti jelöltjeik között orvos, fizikatanár és egy volt kardvívó.
MTI
Nyikos László korábbi ÁSZ-alelnök és jobbikos országgyűlési képviselő felvetette, szabálytalan volt az egész vizsgálat, melynek végén 662 milliós büntetést kapott a Jobbik, ám az ÁSZ szerint ez nem igaz
hvg.hu
A szocialisták és a Jobbik is magyarázatot vár a kormánytól arra, amit Altusz Kristóf egy interjúban elkottyintott.
MTI
MTI
hvg.hu
5552 adakozó és 77 460 582 forint eddig.
hvg.hu
A korábbi alelnök, és volt jobbikos országgyűlési képviselő, Nyikos László szerint érvénytelen lehet az ellenzéki pártokat sújtó többmilliós, a Jobbik esetében több százmilliós büntetés.
hvg.hu
Az író, filozófus, egyetemi tanár Lányi szerint mindenki civil, aki nem politikus. Mindenkit, barátait és ellenfeleit is arra hívta fel, hogy ne programokat gyártsanak, hanem szólítsák fel végre az ellenzéket az „elvtelen” együttműködésre, ami megszabadítana az Orbán-rendszertől.
hvg.hu
Miközben toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat a Fidesz, a választók tévévitát akarnak, függetlenül attól, hogy melyik pártot támogatják.
hvg.hu
Haladékot ígért a miniszter az Állami Számvevőszék által megbüntetett pártoknak, de az egyelőre nem világos, mi lesz azokkal, akik nem hajlandók tárgyalni az adóhatósággal. Megkerestük a megbüntetett pártokat, csapdát vagy lehetőséget látnak-e Varga ajánlata mögött.
hvg.hu
A fő kihívónak a Jobbikot gondolják a megkérdezettek, miközben még Gyurcsány Ferenc is messze potensebb egy felmérés szerint, mint Szél Bernadett, Karácsony Gergely és Molnár Gyula – együttvéve.
hvg.hu
A híveké és szimpatizánsoké mindenképp: már 62 milliónál tart az ÁSZ-büntetés kifizetésére indult gyűjtőkampány összege.
hvg.hu
Bár a kormánypárt más jellegű gonddal küzd, mint amely ellenzékét lebénítja, de Orbán Viktornak áprilisig egyben kell tartania kétmillió embert ,és alacsonyan tartania a részvételi hajlandóságot az ellenoldalon, miközben ellenfelei mozgósítani próbálnak az egymással is vívott küzdelemben. Összeszedtük, milyen feladat áll a pártok előtt a választásokig .
Tóth Richárd