Kutatás: a magyarok közel fele iskolázottsághoz kötné a választójogot
Az IDEA-intézet rákérdezett arra is, hogy ki hogyan jellemezné a Jobbikot: a "szélsőséges" szó nyert.
Az IDEA-intézet rákérdezett arra is, hogy ki hogyan jellemezné a Jobbikot: a "szélsőséges" szó nyert.
hvg.hu
Ágoston Tibor a belső vizsgálatos meghallgatása előtt egy nappal kilépett a pártból.
hvg.hu
Választási szövetséget viszont nem köt senkivel. Beszélt arról is, miben érzi Simicska támogatását.
hvg.hu
A mögöttünk hagyott évben készült Medián-felmérések a kormányoldal egyértelmű fölényéről szóltak.
Hann Endre
Lakatos Zsuzsa
Mi az a tíz esemény, ami meghatározta 2017-ben a magyar közéletet? A hvg.hu igyekezett folyamatokra visszatekinteni, és megjósolni, velünk marad-e az adott téma az új évre is. Íme, kétrészes visszatekintésünk második fele.
Gergely Márton
Tóth Richárd
Egy helyi roma vezető 2013-ban nevezte jobbikosnak a romákat inzultáló focidrukkereket Konyáron, az Ab szerint a sajtó is hibázott.
Felkiáltójeles közleményt küldtek, felszólították Vona Gábort, bizonyítsa be, hogy nem fogadott el a párt tiltott vagyoni hozzájárulást.
MTI
A teljes korú szavazó népesség 52 százaléka gondolja úgy, a közepesnél valószínűtlenebb, hogy az ellenzék jövőre legyőzi a Fideszt. Az ellenzéki szavazók 24-29 százaléka is ugyanezen a véleményen van. A Medián részletesen elemezte a politikai mozgásokat a friss HVG-ben.
HVG
A Fidesz által kialakított választási rendszer egy erős Jobbiknak is kedvezhet, ez magyarázza a párt ellen indított támadást – véli Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora. HVG-interjú.
Nagy Gábor
És akkor hozzá képest a Fidesz? Tényleg “helyet cserélt” a Jobbik és a Fidesz? Összefoghat-e a balodali ellenzék Vona Gábor pártjával? És minek? Megannyi kérdés, még több válasz a szélsőjobboldal magyarországi helyzetéről rendezett konferencián.
hvg.hu
A Jobbik illetve az Országgyűlés alelnöke szerint „felmerül a kérdés, hogy az ügyészség milyen alapon ad ki személyes információkat magánszemélyekről, milyen alapon hoznak szinte már ítéletet az ügyben”.
hvg.hu
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kötelezte a Ripostot egy Vona Gáborral kapcsolatos helyreigazítás közzétételére, de a lap február óta nem hajlandó erre.
hvg.hu
Sokkal kedvezőbb áron adta el a Jobbik az 1100 óriásplakátját, mint amennyiért azokat ősszel megvették a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó cégektől.
hvg.hu
Szerinte érdekeket sértett, amiért könyvet írt Vona Gáborról. De a könyvet viszik, mondta, konkrét tervei pedig egyelőre nincsenek.
hvg.hu
Ágoston Tibor debreceni képviselő nem szavazott meg egy támogatást egy roma fiatalnak, és még gúnyolódott is.
hvg.hu
Azt javasolta, inkább hozzanak neki létre Rostás Winnetou néven felzárkóztató programot.
hvg.hu
A Fidesz röviden reagált a Jobbik pénteki tüntetésére. Szerintük a pártnak nem a Fidesszel, hanem az ÁSZ-szal van vitája.
MTI
MTI
hvg.hu