Több mint 100 háziorvosi praxis üresedett meg a járvány első évében
Korábban is tapasztalható volt tömeges üresedés, de tavaly még nagyobb volt a visszaesés.
Korábban is tapasztalható volt tömeges üresedés, de tavaly még nagyobb volt a visszaesés.
Nem hozzák vissza a teljesítményösztönzést.
80 százalékos átoltottságnál remélhetjük azt, hogy a koronavírus csak annyi megbetegedést okoz, amivel az egészségügyi rendszer biztosan meg tud küzdeni, enélkül B tervre van szükség – magyarázta a Semmelweis Egyetem epidemiológiai központjának vezetője. Azt is elmondta: a járvány terjedési mutatója most azt jelzi, a negyedik hullám görbéje laposabb lesz, mint a másodiké és a harmadiké.
A Nipah-vírust denevérek, sertések terjesztik; lázat, görcsöket és hányást okozhat.
Az emelkedés folyamatos ugyan, de lassú ütemű a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai szerint.
De ebben még nincsenek benne a második félév, azaz a második hullám végének és a harmadik adatai.
Folytatódik az eljárás a járványszkeptikus gyógyszerész ellen.
A kijárási tilalom és az intézmények bezárása nem jelent már megoldást a koronavírus-járvány kezelésében, kizárólag az oltakozás vethet véget a járványnak - nyilatkozta vasárnap Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb tagja.
A következő hetekben az influenzavírus is megjelenhet.
A nyári járványszünetnek vége, három hónapos csúcson áll a kórházban kezeltek és a lélegeztetettek száma. Az ország ráadásul kettészakadt: félmillió magyart már három oltás véd, míg hárommillióan az elsőt sem vették fel.
Mike Patton problémáit csak tovább súlyosbította a járvány, így úgy érzi, nem tud százszázalékosan teljesíteni.
Az egy héttel ezelőttihez képest másfélszeresére nőtt az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, romlik a halálozási mutató is.
A koronavírus-járvány hatása olyan területeken is jelentkezhet demenciakutatók szerint, ahol a válság előtt is nehéz küzdelem zajlott.
Ez az előző napon közölt esetszámok közel duplája.
A koronavírus okozta járványhullámok lecsengésével többen azt hihették, túl vagyunk a nehezén. A Duka Egyetem szakértője azonban arra figyelmeztetett, hogy lehetnek még hasonlóan nehéz, akár emberéletet is követelő időszakok.
A C.1.2-es jelű mutációt májusban mutatták ki először. A C1-es variánsból alakult ki.
A miniszter szerint mára „morális, etikai interregnum”, demográfiai és identitásválság alakult ki Európa nyugati felén.
A halálesetek száma alacsony maradt, a fertőzöttségi mutató azonban lassan, de folyamatosan nő.