Magyar járványszakértők szerint először a 60 feletti sinopharmosoknak kell beadni a harmadik oltást
Az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák esetében a harmadik oltást nem látják prioritásnak.
Az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák esetében a harmadik oltást nem látják prioritásnak.
Az eset Indonéziában történt, ahol naponta 50 ezer körül van az új koronavírusos esetek száma.
Nőtt az oltottak száma is, kilenc ember pedig lélegeztetőgépen van.
Augusztus elejétől csak a beoltottak mehetnek be például az éttermekbe.
Az izraeli egészségügyi minisztérium most 39 százalékosra tartja a Pfizer-vakcina nyújtotta védelmet. Ugyanakkor a héten megjelent brit eredmények még mindig 88 százalékos hatékonyságról szólnak.
Az afrikai oltóanyaggyártást is támogatná az EU.
A felszerelések között műtős maszkok, fecskendők, tűk, orvosi védőruhák és tesztkészletek voltak.
A németek egyre szkeptikusabbak, az oltás kötelezővé tételétől azonban így is ódzkodnak.
Négy dalmát megyében szigorítanak a gyülekezési feltételeken a koronavírus terjedése miatt, a partvidék a kockázatos besorolásban van.
A hivatalos közlemény szerint 71 új fertőzöttet találtak.
Eddig több mint 4200-an haltak bele a gombafertőzésbe.
Az indiából származó vírusmutációról egy kanadai és egy kínai tanulmány is megjelent, aggasztó adatokat ismertettek.
A határátlépésre vonatkozó új szabályok miatt demonstrálnak a szlovák oldalon.
Több mint 300 embert vizsgáltak meg Srí Lankán egy új kutatásban.
Egy 39 éves férfi a filmekből ismert klasszikus megoldással menekült ki az ausztrál hotel negyedik emeletéről.
Azon kívül, hogy nincs új halálos áldozata a járványnak, az is jó hír, hogy a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma is csökkent. A friss számok között azonban így is vannak aggodalomra okot adók: a fertőzésszám nem csökken az egy héttel korábbihoz képest, az oltási program pedig szinte állóra fékezett.
Leginkább a 30–44 év közötti korosztály fogékony a járvánnyal kapcsolatos összeesküvés-elméletre.
A járvány hatásainak kezelésekor kiemelt figyelmet kell fordítani azokra a gyerekekre, akik egyik vagy mindkét szülőjüket elvesztették - hívja fel a figyelmet az Imperial College elemzése.
Az ellentmondások miatt a miniszter arra utasította a Népegészségügyi Központot, hogy dolgozza ki a laborok hitelesítésének nemzetközi módon elfogadott formáját.
A külügyminiszter az oltási kedvet aláásó álhírgyártóknak üzent Csehországból.